galéria megtekintése

Harc a globális rémmel

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 30. számában
jelent meg.

Hírösszefoglalónk
Népszabadság

Ez a mi generációnk harca. Az Iszlám Állam létében fenyegeti a Nyugatot – David Cameron brit kormányfő a BBC szerint így jellemezte az egy évvel ezelőtt „kikiáltott” Iszlám Állam (IS) és a muzulmán vallásra hivatkozó terrorizmus elleni küzdelmet.

Az IS vezére, Abu Bakr al-Bagdadi tavaly június 29-én kiáltotta ki kalifátusát, amely ugyan az elmúlt hónapokban több katonai vereséget szenvedett, de változatlanul hatalmas területeket ellenőriz a polgárháborúk sújtotta Irakban és Szíriában.

Cameron megszólalásának nemcsak az IS kikiáltásának első évfordulója, hanem a pénteken a tunéziai Szuszában elkövetett merénylet is tragikus aktualitást adott. A tengerparti mészárlásban 38-an vesztették életüket, az áldozatok közül mintegy harmincan britek voltak. A tuniszi hatóságok a muzulmán szélsőségesek után indított hajtóvadászat keretében több személyt letartóztattak. A zsúfolt strandon a nyugati turistákra tüzet nyitó 24 éves Szejfeddin Rezgivel a biztonsági erők a helyszínen végeztek. A merényletért az IS vállalta a felelősséget.

Felvonuló az Iszlám Állam fővárosában, Rakkában
Stringer / Reuters

 

Az Iszlám Állam valóban államként „viselkedik”. Adót szed, vizet és áramot szolgáltat, bevezette az iszlám törvénykezést, és elkezdte az oktatás átalakítását. Katonailag továbbra is erős, a jóval nagyobb létszámú iraki hadsereg nem képes felülkerekedni, pedig az Egyesült Államok egy év alatt több mint hárommilliárd dollárt költött kiképzésükre és felszerelésükre. Az amerikai vezetésű koalíció légi csapásai sem tudták megtörni az IS-t, illetve megsemmisíteni utánpótlását és annak a csatornáit, amelyeken keresztül értékesíti a bevételei jelentős részét adó kőolajat.

A szunnita dzsihadisták viszont „nemzetköziesíteni” tudták magukat. Sok harcost vonzanak Nyugat-Európából, az arab világból és a Kaukázusból, miközben Pakisztánban, Jemenben vagy éppen Tunéziában újabb terrorszervezetek esküsznek fel rájuk. Az IHS Jane’s terrorizmuskutató központ szerint az elmúlt egy évben közel 3100 támadás köthető az IS-hez, s ezek több mint 6500 civil halálos áldozatot követeltek – írta az NBC News.

Az Iszlám Állam külföldi harcosa fotózza a katonai parádét
Az Iszlám Állam egyik külföldi fegyverese
Stringer / Reuters

Az al-Kaida, majd az IS „szent háborúja” vezette a pénteki franciaországi terrorakció elkövetőjét is. Yassin Salhi egy Lyon-közeli vegyi üzemet próbált felrobbantani, de előtte levágta főnöke fejét. A fejről és magáról szelfit, azaz önarcképet is készített, az iszonyatos felvételt elküldte a vele 2006 óta kapcsolatban álló, feltehetően Szíriában harcoló hittársának – emlékeztetett az AFP.

Menekültek végeláthatatlan sora próbál Törökországba átjutni, és onnan Európa felé indulni
Végeláthatatlan sorokban a terror és a háború elől menekülők a török határon
Osman Orsal / Reuters

A francia rendőrség által még pénteken elfogott Salhi tagad minden szélsőséges iszlamista szálat, azt vallotta, hogy családi és munkahelyi problémái miatt akarta felrobbantani a vegyi üzemet. A főnökét pedig azért fejezte le, mert a média figyelmét szerette volna magára irányítani. A francia sajtó viszont arról ír, hogy a most 35 éves Salhi – aki lefogásakor azt kiabálta, hogy Allah akbar! – közel másfél évtizeddel ezelőtt kezdett radikalizálódni. Olyan, muzulmán hitre áttért, időközben Szíriába, az IS-hez menekült személyek hatása alá került, akik bevitték mecsetekben szerveződő szalafista csoportokba, és lényegében teljes agymosásban részesítették.

Halálra ítélték Ibolya Ryan gyilkosát

Bombamerénylet áldozata lett hétfőn Kairóban Hisham Barakat, Egyiptom főügyésze. A terrorista akciót több megfigyelő azzal hozza összefüggésbe, hogy június 30-án lesz három éve, hogy a Muzulmán Testvériséget vezető Mohamed Murszi átvette a hatalmat. Közben az Egyesült Arab Emírségekben egy bíróság halálra ítélte azt a terroristanőt, aki tavaly nyáron Abu-Dzabiban, egy bevásárlóközpontban halálra késelte a magyar származású amerikai tanárnőt, Ibolya Ryant. (Hírösszefoglalónk)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.