galéria megtekintése

Nincs esély a tűzszünetre Gázában

0 komment

NOL

A mindkét felet tűzszünetre szólító nemzetközi diplomáciai kórus ellenére vasárnap a legtöbb áldozatot követelő napja volt annak a hadműveletnek, amelyet az izraeli hadsereg (IDF) hat napja indított el, válaszul a Hamász Izraelt érő rakétatámadásaira.

Hivatalos bejelentések szerint ötvennégyen vesztették életüket az izraeli bombák miatt, köztük huszonketten egy családból akkor, amikor találat ért egy gázavárosi házat, amelyben Tajszír Bats városi rendőrfőkapitány rejtőzködött. Az izraeliek nyilvánvalóan utaznak a szélsőséges palesztin szervezet vezéreire. Egy szombati légicsapásban – írta a Maan palesztin hírügynökség – Iszmaíl Haníje volt miniszterelnöknek, a Hamász jelenlegi politikai kabinetvezetőjének két unokaöccse halt meg.

Az egyik izraeli bomba után
Az egyik izraeli bomba után
Ammar Awad / Reuters

Az izraeli vádak szerint a Hamász szeret mecsetek, iskolák és lakóépületek mellett fegyverraktárakat elrejteni. Ez az oka, hogy szombaton találat ért egy mecsetet, az al-Farúkot, amelyben az IDF szerint a palesztin szélsőségesek rakétákat rejtettek el. „A Hamász szisztematikusan kihasználja a gázai palesztinokat, lakóövezetek és mecsetek közelében építi ki az állásait, amivel újra bizonyítja, hogy az emberélet számára semmit nem ér" – mondta erről Peter Lerner IDF-szóvivő. A gázai légicsapásoknak a helyi egészségügyi minisztérium közlése szerint eddig összesen 166 halálos áldozatuk volt.

 

A Hamász rakétái miatt vasárnap Izrael több városában – Holonban, Tel-Avivban, Herzlijában, Netanjában, és északon, Naharijában – is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Egy R-160-assal Haifát, három M-75-össel Tel-Avivot, egy iráni Fadzsr rakétával pedig Rishon LeZiont vették célba, két Jeruzsálemnek szánt rakéta viszont Ciszjordániában, Hebronban és Betlehemben csapódott be. Halálos áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett jelentés, de Jeruzsálemben még az esti légiriadó idején elhunyt szívrohamban egy 74 éves amerikai turista és többen megsebesültek, mert elestek, miközben az óvóhelyre siettek – írta az MTI. A Háárec szerint az IDF tud 150 kilométeres hatótávolságú Hamász-rakétákról is.

Vasárnap hajnalban egy izraeli kommandó a tenger felől partra szállt Gázában, al-Szudaníjában, hivatalos közlések szerint azért, hogy megsemmisítse a Hamász néhány rakétakilövő állását. A kommandót állítólag még azelőtt kiszúrták, hogy partra szállt volna. A kialakuló kétórás tűzharcban négy izraeli kommandós megsérült, de a palesztin szélsőségeseknek három emberével végeztek. Ez volt az első alkalom, hogy izraeli katonák behatoltak Gázába a mostani konfliktus alatt. Bár az IDF egységei már csak parancsot várták a szárazföldi offenzívához, a politikai döntés erről még nem született meg.

Síró kisfiú Gázában
Síró kisfiú Gázában
Mohammed Salem / Reuters

A lassan háborúvá fajuló konfliktus miatt az izraeli–palesztin viszony kezd visszatérni a nemzetközi diplomácia homlokterébe. Az Egyesült Államok és az Európai Unió szerint Izraelnek joga van megvédenie magát a Hamász rakétáival szemben, de szívesen közvetítene a két fél közötti esetleges tűzszüneti tárgyalásokon. A civil áldozatok nagy száma már senkinek nem tetszik, akkor sem, ha a Hamász nyíltan kéri a gázaiakat, hogy viselkedjenek élő pajzsként, amikor érkeznek az izraeli légierő vadászgépei.

Tűzszünetre egyelőre nincs esély. Vasárnapi kairói bejelentések szerint a Hamászon zátonyra futott egy javaslat, hogy mind Izrael, mind a palesztinok negyven órára függessze fel a harcot, ami után kidolgoznák egy széleskörű tűzszünet alapjait. Ezt a palesztin szélsőségesek katonai szárnya elutasította. Az Arab Liga külügyminiszterei hétfőn Kairóban ülnek össze tárgyalni a helyzetről. Hétfőn emiatt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Izraelbe utazik el. A New York Times szerint a tűzszünetet az izraeli kormány sem támogatja, Benjamin Netanjahu miniszterelnök legalábbis a vasárnapi kormányülés előtt megismételte, hogy a hadművelet, a Protective Edge még rengeteg időt vehet igénybe.

Az IDF többnyire szórólapon és sms-ben figyelmezteti a gázaiakat a közelgő légicsapásokra. Ez történt vasárnap is, amikor Beit Lahija lakóinak szóltak egy nagyszabású támadásról, amely miatt négyezer ember menekült be pánikban ENSZ által fenntartott iskolákba. Menekülnek a Gázában élő külföldi állampolgárok is. Erefnél vasárnap átkelt annak a nyolcszáz embernek az első csoportja, 300 ember is, aki a napokban kért kilépési engedélyt az izraeli hatóságoktól. Többek között amerikai, román, brit, svéd, norvég, török és ausztrál állampolgárokról van szó.

Beit Lahijából ENSZ-iskolákba menekültek a közelgő légicsapás hírére
Beit Lahijából ENSZ-iskolákba menekültek a közelgő légicsapás hírére
Ahmed Ali / Reuters

A tel-avivi magyar nagykövetség három családról, azaz 15 kettős állampolgárról tud Gázában – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel. A minisztérium azt javasolja, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el útjukat Izraelbe. A minisztérium tájékoztatása szerint a tel-avivi magyar nagykövetségnek tudomása van arról is, hogy az egyik maradni kívánó családnál a nagymama épp látogatóban van, és az ő távozását most szervezik az ENSZ segítségével.

A közlemény szerint a nagykövetség folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyar-palesztin családokkal, amelyek közül kettő nem akarja Gázát elhagyni. A harmadik család tagjainak román állampolgársága is van, ők a román konzul segítségével már kimenekültek Gázából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.