Gárdaegyenruhában a parlamentbe

A Magyar Gárda egyenruhájában vett részt Szegedi Csanád, a Jobbik képviselője az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén, Strasbourgban kedden.

Az MTI-nek nyilatkozva az EP-képviselő elmondta, hogy öltözete határozott kiállást jelképezett a Magyar Gárda mellett, amelynek feloszlatását nehezen tudja elfogadni, és amelynek újjáalakításánál is jelen volt.

"Bűncselekményt a Magyar Gárda soha nem követett el... Tagjai már annyi mindent tettek Magyarországért, hogy mi, EP-képviselők igazán megtehetjük azt, hogy kiálljunk a gárdáért" - fogalmazott.

Hozzátette: szeretett volna új színt hozni az EP-be is a magyar népviselet alapelemeit hordozó öltözékkel. Jelezte, hogy ez utóbbit képviselte a Jobbik másik két EP-képviselője is, hiszen Balczó Zoltán sujtásos atillában érkezett, Morvai Krisztina pedig sujtásos női felsőt viselt.

Szegedi arra biztatta a többi európai uniós tagország képviselőit, hogy szintén viseljék bátran nemzetük hagyományos ruházatát. Ezzel is fel kívánták hívni a figyelmet Európa kulturális sokszínűségére - fűzte hozzá.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Szegedi elmondta: Strasbourgban az EP-képviselők közül senkitől nem érkezett olyan reakció hozzá, amely elítélte volna a Magyar Gárdát. Mint mondta, azok közül, akikkel szót váltott, sokan nem értik, mi a probléma a gárdával, hiszen több országban léteznek hasonló alakulatok. Azt sem értik továbbá, miért kellett a magyar rendőrségnek feloszlatnia a békés demonstrációt.

Az MTI megkeresésére Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője nem kívánta kommentálni a Jobbik képviselőjének öltözékét.
Szegedi a távirati irodának arról is beszélt: eldőlt, hogy a Jobbik képviselői a függetlenek közé tartoznak, de később a meglévő  frakciók felbomolhatnak, vagy függetlenek egy csoportja beléphet valamely frakcióba.

Legalább tucatnyi párt van, amellyel el tudják képzelni az együttműködést, ezekkel folyamatosan tárgyalnak -  fejtette ki.

Pártjának jövőbeni terveiről beszélve a képviselő elmondta, hogy "miközben a most regnáló hatalom pártjai esnek szét, üresednek ki,  ... a Jobbik növekszik". Leszögezte, a közelgő országgyűlési és az  önkormányzati választásokon még annál is jobb eredményeket szeretnének elérni, mint az EP-választáson.

Kifejtette azt is, hogy az Európai Parlamentben elsősorban az emberi jogokkal kapcsolatos kérdéseket, valamint a munkanélküliség, a bevándorlás problémáit és a cigánybűnözést kívánják vitatémává tenni. A globális kérdések között a környezetvédelmet, a  piacvédelmet és a belső piac elrendeződését említette, amelyekbe a Jobbik szintén "új színt kíván hozni".

Kelet-Európában "sokszor még úgy érezzük, hogy még mindig másodrangú állampolgárként kezelnek minket" - állította. Példaként az alacsonyabb mezőgazdaság támogatásokat és a globális cégek előretörését említette. Meggyőződése szerint pártja ezekben is hatékonyabban fog működni.

Szegedi megerősítette, hogy a nemzeti érdekek képviseletéért minden magyar EP-képviselővel hajlandók együtt dolgozni, beleértve a határon túli képviselőket is. A Jobbik részéről megvan a nyitottság, a kérdés az, hogy a többi párt hogyan áll a Jobbikhoz - mutatott rá.

Szegedi Csanád gárdaegyenruhában az Európai Parlamentben
Strasbourg, 2009. július 14. SZEGEDI Csanád, a Jobbik új, magyar képviselője a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vesz részt az Európai Parlament alakuló ülésén az EP strasbourgi üléstermében. Az európai parlamenti választásokat június első hetében tartották az Európai Unió tagországaiban. (MTI/AP/Lionel Cironneau)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.