galéria megtekintése

Frontbarátkozás: Moszkva és Washington békülne, csak azok a rakéták ne lennének

2 komment

MTI

Oroszország és az Egyesült Államok megértette, hogy a kétoldalú viszonyrendszer megingatása kontraproduktív - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában csütörtök éjjel, a Vlagyimir Putyin elnök és az amerikai diplomácia vezetője, John Kerry között folytatott, négyórás megbeszélést követően.

Lavrov és Putyin a Kremlben hallgattják Kerryt
Lavrov és Putyin a Kremlben hallgattják Kerryt
Alexander Natruskin / Reuters

"Az Oroszországi Föderáció elszigeteléséről szóló retorikának, ahogy ma arról ismét meggyőződtünk, semmi köze sincs a realitáshoz" - hangoztatta Lavrov a Kerryvel közösen megtartott sajtóértekezletén.

 

Az orosz külügyminiszter elmondta, hogy a két fél megállapodott a kétoldalú viszony rendszeres áttekintéséről. Megemlítette, hogy a globális biztonság kérdései közül a közepes és annál rövidebb hatótávolságú rakéták ügyében megmaradt a felek közötti nézetkülönbség.

Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Kerry amerikai külügyminiszter egyetértett abban, hogy Moszkva és Washington együttműködése sikerekhez vezetett a szíriai konfliktus kezelésében.

A két politikus akkor váltott szót erről, amikor Putyin a Kremlben fogadta a Kerry vezette amerikai küldöttséget. Az orosz vezető közölte: Moszkvában tudatában vannak annak, hogy Szíriában nem sikerült volna haladást elérni Barack Obama elnök beleegyezése nélkül.

Lavrov és Kerry óvatos közeledése
Lavrov és Kerry óvatos közeledése
Reuters

A Szergej Lavrov külügyminiszter részvételével megtartott, négyórás megbeszélés kezdetekor Putyin reményét fejezte ki, hogy az amerikai külügyminiszter újabb oroszországi látogatása ismét hozzájárul az orosz és az amerikai álláspont közeledéséhez Szíria és Ukrajna, valamint más nemzetközi kérdések, illetve a kétoldalú kapcsolatok ügyében.

Kerry elismerte, hogy a két ország együttműködése jelentős eredményekhez vezetett, egyebek között a szíriai lakosság életkörülményeinek javulásában. Emlékeztetett rá, hogy a fegyvernyugvást, amely vasárnap már egyhónapos lesz, sokan lehetetlennek tartották, de az amerikai-orosz katonai és politikai együttműködésnek köszönhetően mégis létrejött.

John Kerry kijelentette: az Egyesült Államok reméli, hogy a genfi szíriai béketárgyalásokon haladást sikerül elérni, és hamarosan meg lehet kezdeni a szíriai politikai átmenet "nagyon komoly és bonyolult munkáját". A közösen megoldott problémák komolyságára hivatkozva elmondta, meg kell vizsgálni, hogy újjá lehet-e építeni az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokat.

Az amerikai diplomácia vezetője az orosz elnökkel a tárgyalások zárt ajtók mögött folytatott szakasza előtt kijelentette, az Egyesült Államoknak vannak elképzelései arról, miként lehetne növelni a genfi tárgyalások hatékonyságát, s hogy miként lehetne mihamarabb eredményeket elérni Ukrajnát illetően.

Kerry a találkozó elején részvétét fejezte ki egy zömében oroszokat szállító utasszállító Rosztov-na-Donuban történt lezuhanása miatt, és felajánlotta az amerikai közlekedésbiztonsági szakhatóság segítségét a tragédia okainak kiderítésében.
A nap folyamán korábban az orosz és az amerikai külügyminiszter szintén négy órán át tárgyalt egymással.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.