Fordított szexizmusra készülnek Londonban

A Konzervatív Párt korábbi ellenállását feladva David Cameron kész csak nőkből álló „shortlistek” bevezetésére a következő választás előtt, mert „kétségbeesetten” szeretné megváltoztatni a politikai palettát.

Vitatható döntést hozott a brit ellenzék vezére, amikor a parlament nagy ritkán összehívott házelnöki konferenciáján bejelentette, a visszalépésüket jövő januárban nyilvánosságra hozó tory képviselők helyére kizárólag női jelölteket terjeszt elő. A 2010 tavaszán esedékes voks előtt különben is minden lényeges elhatározás a pártközpontban születik majd meg. A populista lépés nem aratott osztatlan sikert sem a frakcióban, sem az aktivisták körében. A nyomban elhangzott kifogások közé tartozott, hogy „fordított szexizmusról” van szó, a lényeg, nemétől függetlenül a legkiválóbb képviselőjelölt megtalálása.

A párt tagságának elege van abból, hogy a „demokrácia halálát” jelentve egyre több politikai kérdés dől el a főhadiszálláson. A szebbik nem konzervatív gondolkodású közösségét jelenleg tizenkilencen képviselik az alsóházban, de Cameron számítása szerint, ha a toryk legalább egyfős többséget szereznek, „közel” hatvan helyet foglalhatnak el.

A virtuális, videoösszeköttetéssel létrehozott konferencián a három nagy párt vezetője egymás után kapott szót, azaz nem vitatkozhattak egymással. Gordon Brown elismerte, hogy „kívülről nézve a parlament nem felel meg a XXI. század követelményeinek”, mégis rendkívül büszkének nevezte magát. 1983-ban, amikor képviselővé választották, a Ház színtiszta fehér volt és mindössze 23 nő ült a padsorokban. A Munkáspártnak most 95 „honanyja” van, de a kormányfő reméli, hogy az új alsóházban már 120-140-et tesz ki a számuk. Brown szervesen, alulról felfelé építve érné el, hogy Westminster jobban tükrözze a társadalom összetételét. A cél több ázsiai, fekete, fogyatékkal élő, meleg, leszbikus, bi- és transzszexuális képviselő megválasztása.

A kabinetben jelenleg az etnikai kisebbségek egyetlen reprezentánsa sem foglal helyet, bár az állandó meghívottak közé egy ázsiai (közlekedési) államminiszter, Szadik Khan és az első fekete legfőbb ügyész Scotland bárónő is tartozik. Brown ígéretet tett arra, hogy a jövőben meleg alsó- és felsőházi képviselők, ugyanúgy, mint heteroszexuális kollégáik az esküvőjüket, megrendezhetik civil ceremóniájukat a westminsteri palota fényűző termeiben.

Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője csatlakozott a változás sürgetéséhez, miután „a parlamentben nem érzékelhető a modern Nagy-Britannia szelleme”. A szigetországban amúgy a munka törvénykönyve alapján tilos a munkahelyi nemi megkülönböztetés. 2002 óta azonban külön választási nemi diszkriminációs törvény biztosítja a kizárólagosan női jelöltkiválasztás jogszerűségét.

David Cameron feleségével, Samanthával. A párttagság a demokrácia haláláról beszél
David Cameron (C) standing with his wife Samantha is applauded by supporters after being named as Britain's new Conservative party leader at the Royal Academy in London December 6, 2005. Britain's opposition Conservatives chose Cameron as their new leader on Tuesday, opting for youth to revive their fortunes and challenge Prime Minister Tony Blair. REUTERS/Paul Hackett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.