galéria megtekintése

Ukrajnában az utolsó pillanatig ontják a vért

2 komment

NOL

Folytatódnak az ukrán válság miatt elrendelt EU-szankciók, és a minszki rendezési megállapodás ellenére folytatódnak a harcok is a válságövezetben. A jelek szerint a lázadók meg akarják erősíteni pozícióikat a vasárnap életbe lépő tűzszünet előtt.

Az Európai Unió egyelőre nem változtat szankciós politikáján, a Moszkva elleni büntetőintézkedések érvényben maradnak, és életbe lép az a döntés is, amelynek értelmében hétfőtől bővítik a beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott kelet-ukrajnai szakadár és oroszországi személyek, illetve vállalatok listáját – derült ki a közösség csütörtök éjszakába nyúló csúcstalálkozója után.

Merkel és Hollande közös pénteki sajtótájékoztatójuk után
Merkel és Hollande közös pénteki sajtótájékoztatójuk után
Grigory Dukor / Reuters

Sőt – mint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök is hangoztatta –, az EU újabb korlátozások bevezetésére is kész, ha nem valósul meg a csütörtökön, a minszki francia-német-orosz-ukrán négyes csúcson megszületett rendezési megállapodás, amelynek első állomásaként vasárnap tűzszünetet kell hirdetni a válságövezetben. Hollande egyébként ilyen feltételekhez kötötte azt is, hogy Moszkva hozzájuthasson a megrendelésére Franciaországban már elkészült Mistral típusú helikopterhordozó hajóhoz, amelynek leszállítását Párizs éppen Oroszország ukrajnai beavatkozása miatt függesztette fel.

 

Miközben Alekszej Uljukajev orosz gazdasági miniszter annak a reményének adott hangot, hogy a fegyvernyugvás életbe lépése után hamarosan feloldhatják a nyugati szankciókat, John Kerry amerikai külügyminiszter is azt mondta: ehhez valóra kell válnia a minszki egyezménynek, és amíg ez nem történik meg, Washington minden lehetőséget napirenden tart.

Frissen sorozott ukrán katonák kiképzésen. A fegyverek nem hallgatnak, a szélsőjobb pedig nem nyugszik
Frissen sorozott ukrán katonák kiképzésen. A fegyverek nem hallgatnak, a szélsőjobb pedig nem nyugszik
Valentyin Ogirenko / Reuters

A Kreml szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy a minszki csúcson nem volt szó a szankciókról. „Ez nem a mi ügyünk" – mondta Dmitrij Peszkov, aki hozzátette: nem szerepelt a napirenden a Krím hovatartozása és az Oroszországban orosz újságírók meggyilkolásában való bűnrészességért vád alá helyezett ukrán pilótanő, Nagyija Szavcsenko szabadon bocsátásának kérdése sem.

A minszki alku egy sor kérdést is felvet. Például azt, hogy a felkelőknek megígért amnesztia vonatkozik-e azokra, akik tavaly júliusban Donyeck körzetében lelőtték a malajziai utasszállító repülőgépet. Merkel Brüsszelben nem nyilatkozott egyértelműen az ügyben, Petro Porosenko ukrán államfő viszont arról biztosította Mark Rutte holland miniszterelnököt, hogy a merénylők nem kerülhetik el a felelősségre vonást.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a minszki találkozóról azt mondta, Merkel, Hollande és Porosenko is többször félbe akarta szakítani az egyezkedést Vlagyimir Putyin orosz államfővel, Porosenko pedig pénteken arra figyelmeztetett, hogy még nagyon messze vagyunk a békétől. Senki sem lehet biztos abban, hogy a rendezési feltételek érvényesülnek – mondta. Ő nyilván a felkelőkben látja a veszélyforrást, ám Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor szélsőséges szervezet parlamenti képviselő vezetője is jelezte már, nem tartják kötelező érvényűnek a minszki egyezséget.

Az elemzések szerint most a kulcsfontosságú vasúti csomópont, Debalceve körüli „katlan" jelenti a legveszélyesebb „rejtett aknát". A szakadárok azt állítják, hogy körülzárták a településen a kormányerőket, és azok kivonását követelik. Kijevben viszont tagadják, hogy csapataik csapdába estek volna. Pénteken arról szóltak a hírek, hogy minden eddiginél ádázabb csata folyt Debalcevénél, és a közeli Lohvinove falu a lázadók kezére került. Minden jel arra utal, hogy a fegyvernyugvás bevezetéséig hátralévő időben a szakadárok megpróbálják bevenni a várost. Pedig a minszki dokumentumban előírt fegyvermentes övezet kialakításakor a felkelőknek a tavaly szeptemberi állásaik mögé kell visszavonniuk nehézfegyvereiket, vagyis gyakorlatilag elveszítik az ellenőrzést az azóta elfoglalt területek fölött.

Porosenko Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel. Az elnök szerint a béke még messze van
Porosenko Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel. Az elnök szerint a béke még messze van
Andrew Kravchenko / Reuters

De másutt is folytatódtak a harcok. Kijevi közlés szerint a felkelők csapatokat vonnak össze a konfliktus főbb térségeiben. Egy nap alatt 11 kormánykatona halt meg, a Luhanszkhoz közeli Szcsasztyjában pedig két civil vesztette életét, amikor állítólag a lázadók tüzérsége eltalált egy kávéházat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.