Békedíjjal jutalmazták Fidel Castrót

A 88 éves Fidel Castro veterán kubai forradalmár, egykori elnök kapta idén a nem hivatalos, kínai értelmiségiek egy csoportja által adományozott Konfuciusz-békedíjat – adta hírül a Global Times című napilap kínai nyelvű változata, a Huancsiu Sipao csütörtökön.
A beszámoló szerint a volt kubai vezető a világbékéhez való kiemelkedő hozzájárulásával érdemelte ki a kitüntetést, amelynek több mint húsz jelöltje között volt Pak Gun Hje dél-koreai elnök, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és még a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) is. Castróra a 16 fős, szakértőből és tudósokból álló bizottságból kilencen szavaztak.

Az indoklás szerint elsősorban azért esett rá a választás, mert azokban az évtizedekben, amelyeket hivatalában eltöltött, „sosem törekedett a konfliktusok erőszakkal történő rendezésére, később pedig gyakran emelt szót az atomháború elkerüléséért".

Kubában mindeközben 32 ellenzéki tüntetőt tartóztattak le szerdán, az emberi jogok világnapján. „Éljenek az emberi jogok... éljen a szabadság" – kiáltotta az egyik demonstráló, akire társaival együtt pillanatokon belül lecsaptak a kubai hatóságok, számol be róla az El Nuevo Herald.

Castro helyett végül egy kubai diák vehette át az idei díjat, amelynek átadását a Nobel-békedíjhoz időzítik 2010 óta. A kínai békedíj akkori bemutatkozása enyhén szólva felemásra sikeredett, mivel első kitüntetettjét két nappal azelőtt nevezték meg, hogy Oslóban kihirdették: Liu Hsziao-po börtönben lévő kínai másként gondolkodó kapta a Nobel-békedíjat.

A kínai díjra kezdettől fogva árnyék vetült, létrehozásának pontos körülményei nem ismeretesek, első díjazottja a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok elősegítéséért Lien Csan egykori tajvani alelnök volt, aki állítólag nem is értesült a „megtiszteltetésről". A díjtól viszonylag hamar a kormányzat is elhatárolódott, de Liu Hao-feng, az alapító művész és egyesülete kitartott mellette.

Állítólag a következő évben is hivatalos felhatalmazás nélkül ítélték oda a békedíjat Vlagyimir Putyinnak. Az indoklás szerint a líbiai NATO-beavatkozás ellenzése és 1999-es csecsenföldi bevonulása miatt kapta, de ő sem volt jelen személyesen a kihirdetésnél. 2012-ben Kofi Annan ENSZ-főtitkár és a kínai "hibridrizs atyjaként" ismert Jüan Lung-ping részesültek Konfuciusz-békedíjban. Egy évvel később Ji Cseng, az 1926-ban született buddhista mestert, a buddhisták szövetségének tiszteletbeli fejét tüntették ki vele.

Sajtóértesülések szerint a kínai kormányzati szervek továbbra is igyekeznek távol tartani magukat a díjtól, amit az is jelez, hogy a kínai média idén sem szentelt a bejelentésnek nagy figyelmet. Az alapítók ettől függetlenül most is azt ígérték, hogy az eredetileg 100 ezer jüannal (16,1 millió forint) meghirdetett díjat jövőre is oda fogják ítélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.