galéria megtekintése

Fico úgy lép fel, mint Orbán, és ez sokaknak tetszik

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 03. számában
jelent meg.


Szilvássy József, Pozsony
Népszabadság

Öt hónap múlva tartják Szlovákiában a képviselőházi választásokat, de Robert Fico hatalma aligha forog veszélyben. A legtöbb politikai szakértő szerint az egyetlen tét alighanem az, hogy az önmagát szocdemnek nevező, valójában inkább populista Smer-SD továbbra is egyedül kormányozhat-e, vagy pedig koalícióra kényszerül.

A felvidéki magyarság szempontjából viszont életbevágóan fontos, hogy vajon a Magyar Közösség Pártja átlépi-e az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Legutóbb ugyanis több mint százezer magyar voks veszett el, amikor az MKP 4,28 százalékos támogatottsággal nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Ez a veszély most is fennáll, ugyanis a felvidéki választópolgárok nagy részének óhaja ellenére

a Most-Híd nem hajlandó szövetségre lépni a Berényi József vezette politikai erővel.

A szeptember végi felmérések szerint a Smer-SD támogatottsága lényegesen megugrott: 37-38 százalékkal toronymagasan vezeti a pártok népszerűségi listáját. A neves szlovák szociológus, Martin Slosiarik ezt a tényt így kommentálta:

 

– A szlovák kormányfő ugyanolyan keményen lép fel a migránsokkal szemben, mint Orbán Viktor, olykor nála is jobban hangoskodik. Mindketten szinte kivétel nélkül rossz színben tüntetik fel a menekülteket, még a roma kártyát is elővették. Robert Fico például többek között azzal az érvvel utasítja el a kötelező menekültkvótákat, hogy a Szlovákiában élő, mintegy 400 ezer roma polgár nagy többségét sem tudták mindmáig integrálni. Ezt a magatartását sokan díjazzák. Még azután is, hogy Brüsszelben sokkal inkább elszigetelődött, mint magyar kollégája, az európai szocialisták pedig kizárással vagy felfüggesztéssel fenyegetik a pártját, ha a kormányfő a kötelező menekültkvóták miatt valóban perre megy az Európai Bizottsággal – nyilatkozta Slosiarik a Népszabadságnak.

Fico hatalma aligha forog veszélyben
Fico hatalma aligha forog veszélyben
Francois Lenoir / Reuters

Az ellenzéki, vagyis jobbközép térfélen nagy a tolongás: a kormánypárt esélyeit az ellenzék gyengesége és belső viszálykodása is erősíti. Biztos befutónak számít a tavaly néppártként alakult Háló (Siet), amelyre a választópolgárok 10-11 százaléka voksolna, továbbá a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), valamint a Bugár Béla vezette Most-Híd (mindkét párt támogatottsága 7-8 százalék körüli), de közülük csupán az utóbbi szorgalmazza az ellenzéki együttműködést.

Két potenciális szlovák partnere egyelőre inkább a Smer-SD koalíciós kegyeiért ácsingózik. Rajtuk kívül még két-három induló juthat be, köztük a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amelynek egykori hívei közül egyre többen térnek vissza, miután a magyarellenességéről és idült alkoholizmusáról elhíresült Ján Slotát leváltották a pártelnöki posztról. Utódja, Andrej Danko inkább szociális ügyekkel, valamint a romák integrálásának gondjaival foglalkozik.

Az MKP egyelőre ugyancsak a billegő pártok közé tartozik, 4,5-5,5 százalékos mutatóval. Berényi József megkeresésünkre megerősítette, hogy nyitottak az együttműködésre a Most-Híddal. Ha a Magyar Közösség Pártja sikeresen szerepel jövő március elején, akkor jóval nagyobb esély kínálkozik kormányváltásra, jobbközép koalíció létrehozására – érvelt lapunknak a pártelnök. Bugár Béla más véleményen van:

– Nem mi árulózunk, nem mi oszlattunk fel helyi szervezetet, mert városukban az együtt munkálkodást szorgalmazták... Idő kell ahhoz, hogy a gyűlölködésbe is átcsapó, egészségtelen rivalizálás csituljon. Ezért jelentettük be, hogy

csak a választások után vizsgálhatjuk meg ismét, vajon van-e már tényleges kétoldalú politikai akarat és kellő légkör az együttműködéshez

– közölte érdeklődésünkre a Most-Híd vezetője. Sokan tartanak attól, hogy indulatos, mocskolódó kampány törhet ki Dél-Szlovákiában, amivel viszont mindkét párt politikai öngólt rúgna, mert az övön aluli ütéseket nem kedvelő tízezrek kiábrándultsága és távolmaradása miatt a négy évvel ezelőttinél is több felvidéki magyar voks veszhet el.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.