A szlovák katolikusok a keresztény menekülteket sem fogadnák be

Olyan megoldást kell találnunk, amelynek eredményeként nem nyugtalanítjuk polgárainkat, viszont befogadjuk az asszíriai keresztény menekülteket, akiknek az élete odahaza valóban nagy veszélyben forog – jelentette ki Robert Fico a szlovák köztévé (RTVS) szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában.

A pozsonyi kormányfő így reagált arra, hogy a Nyitra megyei önkormányzatok és a lakosság hevesen ellenzi huszonöt szíriai keresztény család, összesen 149 személy letelepítését a térség településeibe. A miniszterelnök szerint ez a felzúdulás és az aggodalom természetes, különösen a párizsi véres merényletek után. Elmondta azt is, hogy mindenképpen az állam gondoskodik majd róluk és felelősséget is vállal értük. Sorsukat nem bízza a civil szervezetekre. Ha ők is úgy akarják, akkor segítünk szlovákiai beilleszkedésükben is – közölte.

Fico többnapos hallgatást követően reagált a Nyitra megyei önkormányzatok, polgárok, köztük a katolikus hívők egy részének tiltakozáshullámára, amely a hét elejétől öltött egyre nagyobb méreteket. Robert Kalinák akkor jelentette be, hogy rövidesen asszíriai menekültek érkeznek a homonnai (Humenné) menekülttáborba, jövő nyártól pedig a tervek szerint a dél-szlovákiai megyében telepítik le őket. A tárcavezető azzal igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy minden menekült keresztény, a leginkább veszélyeztetett asszíriai térségből érkeznek.

Fico vasárnapi tévés vitapartnere, Bugár Béla a cselekvő szolidaritás megnyilvánulásának, humánus cselekedetként értékelte több önkéntes szervezet, újabban pedig a kabinet segítőkészségét is. A Híd párt elnöke bírálta a kormányfőt, mert akárcsak a bősi befogadóállomás újranyitása előtt, ezúttal sem tájékoztatta az érintett önkormányzatokat a fejleményekről, hanem kész helyzet elé állította őket. Emlékeztette Robert Ficót arra is, hogy elsősorban ő volt az, aki jórészt belpolitikai szempontok alapján, népszerűségének további növelése érdekében riogatta a lakosságot szlovákiai terrorveszéllyel. Bugár a továbbiakban a jövő márciusi választások előtti marketingfogásnak, felesleges lépésnek nevezte azt is, hogy Szlovákia e héten keresetet nyújtott be a luxemburgi bíróságra az Európai Unió Tanácsának a kötelező menekültkvótákkal kapcsolatos határozatának a megsemmisítését kérve.

– Jómagam sem támogatom, miként a Híd sem a kötelező betelepítéseket, de ha ezt Szlovákia elutasítja, akkor az Európai Unió ezt semmiképpen sem kényszerítheti ránk. Sokkal megfontoltabbnak tartom a cseh kormányfő álláspontját, aki bejelentette, hogy nem követi Pozsony példáját, mert nem óhajtja még inkább szétverni az uniót. Inkább közös, minden tagország számára elfogadható megoldást szorgalmaz a menekültválság fokozatos enyhítése érdekében. A pereskedés miatt erős támogatókat veszíthetünk el, ez pedig a jövőben visszaüthet. Oda kellene figyelnünk azokra az erősödő hangokra, amelyek újra a kétsebességes EU létrehozása mellett kardoskodnak – érvelt Bugár.

– Nem kell minden alkalommal összecsapni a bokánkat Brüsszel előtt, nem is kell azonnal betojnunk, ha szuverén országként élünk az európai jogrend kínálta lehetőségekkel. Meggyőződésünk, hogy sikerrel járunk a keresetünkkel, amit hazánkért és polgáraink biztonsága érdekében nyújtottunk be. Nem vállalhatunk felelősséget azért, hogy egyesek képtelenek megvédeni külső schengeni határainkat, ezért sok százezer migráns ellenőrizetlenül halad át a területükön. Ez súlyos biztonsági kockázatot jelent számunkra is, hiszen terroristák is meghúzódhatnak közöttük. Senkit sem akarunk riogatni, de a potenciális veszélyt nem szabad lebecsülnünk – vágott vissza Fico.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.