Fico is rezsit csökkent a választások előtt

A pozsonyi kormány szerdai döntése alapján hozzávetőleg 1,4 millió szlovákiai háztartás, amely földgázt használ, két héten belül visszakapja tavalyi fogyasztása 6 százalékának az árát.

A visszatérítendő összeg attól függően, hogy mire használják ezt az energiát, 10 és 165 euró között lesz. Az állam összesen 47 millió eurót folyósít - jelentette be a szlovák miniszterelnök.

Robert Fico indulatosan visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint alig másfél hónappal a parlamenti választások előtt, amolyan hangulatjavító intézkedésként időzítették ezt a döntést.

"Tavaly csökkentek a földgáz-árak, a nyugati tulajdonosoktól pedig visszavásároltuk a Szlovákiai Gázművek (SPP) tulajdonrészeit, így már az állam a cég 100 százalékos tulajdonosa és jó gazdaként tevékenykedik. Különben is már 2014 júliusában döntöttünk erről a lehetséges megoldásról, amikor csökkenni kezdetek az energiaárak."

Több politikai elemző azonnal megjegyezte, hogy sántít ez a válasz, hiszen már akkor is tudták, hogy idén tavasszal voksolások lesznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.