Fergusonban újra vérontással fenyegetnek

Több mint ezer tüntető vonult utcára a missouri Fergusonban, hogy demonstráljon a rendőri erőszak ellen. Az akciót az augusztusban lelőtt Michael Brown emlékére hívták össze, de az eseményt megelőzte egy újabb, a fiúéhoz hasonló haláleset is.
Augusztus 9-én egy fehér rendőr lelőtt egy fegyvertelen, 18 éves fekete fiatalt. A történtek után ezrek vonultak utcára tüntetni St Louisban a túlzott rendőri erőszak és a szerintük rasszista indítatásból elkövetett gyilkosság miatt. A lelőtt fiatal halálára is emlékezve, szombaton újra utcára vonultak a fiú hozzátartozói, akikhez több ezer tüntető csatlakozott.

A menet elején Brown édesanyja állt, aki kritizálta a fergusoni rendőrség munkáját. Lesley McSpadden csak egy ideig vett részt az akción, amelynek tagjai a helyi rendőrkapitányság elé vonultak, ahol csendben leültek a földre. A tüntetők Darren Wilson rendőrt letartóztatását követelték, és a haláleset részletes kivizsgálását szeretnék.

Egy Reutersnek nyilatkozó tüntető reményeit fejezte ki az iránt, hogy bűnösnek találják a gyilkosságot elkövető rendőrt. A férfi szerint, ha ez nem így történik, akkor új vérrontás következhet.

 

A St. Louis-i tüntetés végig békésen zajlott, a demonstrálók közül csak néhányan kiabáltak sértő szavakat a helyszínt biztosító rohamrendőrökre. A hatóságok szerint nem történt semmilyen rendbontás.

 

A demonstrálók szombat reggel ellátogattak a St. Louis környékén lévő Shaw-ba, ahol szerdán egy helyi rendőr lelőtt egy afroamerikai fiatalt. A kísértetiesen hasonló esetben meghalt a 18 éves Vonderit Myers Jr., aki a családja állítása szerint fegyvertelen volt.

 

A hatóságok azt nyilatkozták a sajtónak, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr szerdán üldözőbe vett egy háromtagú csoportot, melynek egyik tagja fegyvert rántott rá. A biztonsági-szolgálatban dolgozó járőr ezután nyitott tűzet, amelyben meghalt az afroamerikai fiú.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.