Ferenc segítséget kért a vatikáni rendrakáshoz

Nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki szombaton Ferenc pápa; az olasz sajtó szerint ezzel testületi vezetésre bízta az egyházat. A nyolc bíboros feladata lesz többek között a római kúria reformja.

Rövid vatikáni közlemény (vatican.va) adta hírül, hogy Ferenc pápa nyolc bíborost nevezett ki azzal a céllal, hogy "adjanak tanácsokat az egyetemes egyház vezetésében, és tanulmányozzák a római kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatát".

A közlemény hangsúlyozta, hogy az egyházfő a megválasztása előtt a Vatikánban tartott bíborosi tanácskozásokon (kongregációk) a kollegiális vezetésről felmerült "javaslatot" követte. A bíborosi csoport első együttes ülése október 1-3. között lesz, de a pápa "mostantól kapcsolatban lesz a bíborosokkal".

A sajtó és a Vatikán is húsvét utánra várta az új egyházfő döntéseit a kúria esetleges átszervezéséről és a szentszéki hivatalokban való személycserékről.

A bíborosi testületben mind az öt kontinens képviselői helyet kaptak. A tanács feladata lesz a II. János Pál által 1988-ban kiadott konstitúció átdolgozása, vagyis a világegyházat vezető kúria reformja.

Giuseppe Bertello, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke a csoport egyetlen tagja, aki a kúrián dolgozik és aki a sajtó szerint a szentszéki államtitkárság várományosa. A bíborosi csoport tagja továbbá Francisco Javier Errázuriz Ossa, a chilei főváros nyugalmazott érseke, Oswald Gracias bombayi érsek, Reinhard Marx, München-Freising érseke, Laurent Monswengo Pasinya, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosának érseke, Sean Patrick O’Malley bostoni érsek, George Pell, Sydney érseke, valamint Óscar Andrés Maradiaga Rodríguez, a hondurasi főváros érseke, aki egyben a csoport koordinátora is. Marcello Semeraro, az olaszországi Albano püspöke titkári feladatot kapott.

"Ez egy csoport, nem tanács és nem is bizottság. Tanácsadói, nem döntéshozó szerepe van" - hangoztatta a sajtónak Federico Lombardi szentszéki szóvivő, miközben az olasz sajtó "forradalmi egyházi fordulatról" írt. Lombardi hangsúlyozta, hogy a döntéseket továbbra is az egyházfő hozza meg a kúria hivatalait vezető bíborosokkal.

A hírt a kinevezések előtt bejelentő La Repubblica olasz napilap azt jósolta, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek lesz a csoport egyik tagja.

Az újság szerint Ferenc pápa a testületi egyházvezetés példáját saját rendjétől, a hasonló struktúrájú jezsuitáktól kölcsönözte, és az első évezred egyházát idézi.

Ferenc pápa a kúria helyett a testületi vezetést részesítette előnyben annak tudatában, hogy ma már az egyházat nem lehet egyedül irányítani - írta az olasz sajtó.

Ferenc pápa a lateráni bazilika erkélyéről köszönti a római híveket
Cardinal Agostino Vallini (R) adjusts Pope Francis' mantle as he stands at the balcony of St. John's in Lateran basilica after celebrating a solemn mass in Rome April 7, 2013. The pontiff officially took possession of the basilica which is his cathedral in his capacity as bishop of Rome. REUTERS/Tony Gentile (ITALY - Tags: RELIGION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.