Ferenc pápa lett az Év embere

A pápa a nagy esélyesnek tartott botrányhős-énekesnőt, Miley Cyrust és Edward Snowdent is megelőzve lett az év embere.

Előfordult már, hogy a katolikus egyház feje kapta a Time magazin által 1927 óta odaítélt díjat: 1994-ben II. János Pál pápa kapta az elismerést. Idén a katolikus egyházfőt sokan tartották esélyesnek, döbbenetes ugyanakkor, hogy sokáig az idei Video Music Awards díjátadóján botrányt kavaró Miley Cyrus számított a legnagyobb favoritnak.

A katolikus egyházfő többek között Edward Snowdent, a szíriai Aszad elnököt és a már említett Cyrust “győzte le”. A díj történetében elismertek már több amerikai elnököt - Lyndon B. Johnsont és Ronald Reagant két ízben is -, illetve még 1938-ban Adolf Hitlert. Egy évvel később egyébként Sztálin is megkapta az elismerést. 1956-ban a magyar szabadságharcos lett az év embere, ami azért is érdekes, mert az ezt követő évben az októberi forradalmat leverő Nyikita Szergejevics Hruscsovot tüntette ki a Time magazin.

A pápa márciusi megválasztása óta olyan nyilatkozatokat tett, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna az egyház vezetőitől - például azt mondta a nyáron, hogy ő nem, csak Isten ítélhet a homoszexuálisokról -, nemrég pedig kiderült, hogy éjszakánként szabályosan kiszökik lakhelyéről, hogy Róma szegényeinek adakozzon, és néhány biztató szóval lássa el őket. Már megválasztása óta kerüli a felesleges pompát, ami eddig bőven jellemezte az egyház vezetőit: színarany trónus helyett egyszerű fehér székről celebrálja a miséket, illetve már megválasztásakor is egyszerű fehér ruhában állt az őt éljenző tömeg elé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.