A lap szerint azt korábban is lehetett tudni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a Szövetségi Nyomozó Iroda(FBI) és a katonai hírszerzés zsoldjában szolgáltak nácik és kelet-európai kollaboránsok, ám az amerikai kormány a legfrissebb adatok fényében sokkal többet alkalmazott közülük, mint amennyit korábban feltételezni lehetett, sőt, egyes esetekben a szakszolgálatok még egy fél évszázaddal a háború után is megpróbálták leplezni a velük való kapcsolataikat. További dokumentumok titkosításának feloldása után a The New York Times szerint a mostaninál is több együttműködőre derülhet fény az amerikai szerveknél.

Az 50-es években J. Edgar Hoover, az FBI és Allen Dulles, a CIA igazgatója, valamint más amerikai biztonsági szervek vezetői úgy gondolták, hogy a volt náciknak a szovjetek elleni hírszerzési értéke nagyobb súllyal esik a latba az „erkölcsi tévedésüknél”, vagy az általuk esetenként elkövetett háborús bűnöknél. Hoover, aki személyesen hagyta jóvá néhány náci informátor alkalmazását, "szovjet propagandának" minősítette a háborús atrocitásokkal kapcsolatos vádakat, Dulles pedig a dokumentumok tanúsága szerint úgy vélekedett, hogy a „mérsékelt" nácik „hasznosak lehetnek" Amerika számára.

Otto von Bolschwing, aki a lap szerint a „végső megoldásért" - így a magyar zsidók százezreinek haláltáborokba való deportálásáért - felelős Adolf Eichmann mentora és egyik fő munkatársa volt, s akit a CIA európai kémkedésre szerződtetett, majd, mintegy jutalomként, 1954-ben New Yorkban telepített le, a CIA-hoz fordult segítségért, amikor izraeli ügynökök Argentínában foglyul ejtették Eichmannt. Maga az amerikai hírszerzés is aggódott amiatt, hogy nyilvánosságra kerülhet a Bolschwing és az Eichmann közötti kapcsolat. 1961-ben az ügynökség arról biztosította az exnácit, hogy az sosem fog kiderülni. Bolschwing ezután két évtizeden át háborítatlanul élt, mígnem 1981-ben, néhány hónappal a halála előtt lemondott az amerikai állampolgárságáról.

1980-ban az FBI még az amerikai igazságügyi minisztérium nácivadászai előtt is elhallgatta, hogy mit tud 16 olyan náciról, akik közül 11 korábban, 5 pedig még akkor is aktív informátora volt.

1994-ben, amikor az amerikai igazságügyi minisztérium Bostonban eljárást indított a litván Aleksandras Lileikis ellen, akinek a CIA aktái szerint is köze volt 60 ezer zsidó legéppuskázásához, az ügynökség egy ügyvéd közvetítésével próbált meg nyomást gyakorolni az ügyészekre.

A lap szerint a hidegháború éveiben Maryland államban az amerikai hadsereg volt náci tiszteket képzett ki a Szovjetunió elleni invázióra. Connecticut államban egy volt náci fegyőr a CIA megbízásából azt tanulmányozta, hogy vajon hordoznak-e titkos üzenetet a kommunista blokk országai által kibocsátott postai bélyegek. Virginiában „Hitler egy vezető tanácsadója" titkos eligazításokat tartott szovjet ügyekben. Németország szovjet megszállási övezetében volt SS-tisztek fektettek le a hírszerzés által használt kábeleket és figyelték meg a vasúti forgalmat.

A feloldott titkosítású hírszerzési értékelésekből ugyanakkor az is kiderült, hogy a náci kémek nem ritkán alkalmatlannak, mi több, olykor megrögzött hazudozónak, csalónak, sikkasztónak, néhány esetben pedig szovjet kettős ügynöknek bizonyultak.