Felszámolták Hitler szüleinek sírját

Hitler szüleinek sírját felszámolták az ausztriai leondingi temetőben. A sírhely az utóbbi időben neonáci zarándokhellyé vált.

Az ausztriai leondingi temetőben megszüntették Adolf Hitler szüleinek a sírhelyét. Hitler egyik távoli rokona azt mondta, azért egyezett bele a sír felszámolásába, mert egyre nehezebb volt azt rendben tartani, ráadásul egyre több neonáci látogatta a sírhantot. A náciszimpatizánsok megjelenésére a helyi lakosok is panaszkodtak.

A hírt megerősítette az APA osztrák hírügynökségnek Kurt Pittertschatscher helyi plébános, aki elmondta, hogy eltávolították a sírkövet, a sírhelyet pedig felszabadították további használatra. Exhumálásra nem került sor. Hitler szülei, Alois és Klara Hitler 1903-ban, illetve 1907-ben haltak meg.

A Hitler-szülők sírja már egy ideje kultikus hely a neonácik számára. Tavaly novemberben például egy látogató egy vázát helyezett el a síron „Felejthetetlen” felirattal és az SS jelével. 2009-ben pedig egy „120” feliratú táblát akasztottak rá, ezzel emlékezve Adolf Hitler 120. születésnapjára.

Sok helyi lakos, továbbá az osztrák fasizmus elleni hálózat és a Mauthauseni Bizottság nehezményezte, hogy a Hitler szülők sírhelye szélsőjobboldali csoportok egyfajta zarándokhelyévé vált. A temető gondnoksága ügyel majd, hogy nehogy egy másik zarándokhely alakuljon ki.

A dpa német hírügynökség beszámolójában emlékeztetett arra, hogy 2011 júliusában Hitler helyettesének, Rudolf Hessnek a sírját – 24 évvel a halála után – szüntették meg a bajorországi Wunsiedelben, ahol neonácik rendszeresen megemlékezést tartottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.