Felsőbbségi komplexusok Szlovéniában

A határvita, ami miatt Szlovénia most megállította Horvátország uniós csatlakozását nagyrészt érzelmi kérdés. A több mint másfél évtizede húzódó csatában a horvátok erőszakos balkáni keserűsége csap össze a szlovénok magabiztos európai fölényével.

Horvátország nem akar, azaz inkább képtelen nagyvonalú lenni. Szörnyű háborúban küzdött meg a szerbekkel, bosnyákokkal területe minden négyzetcentiméteréért, ezért követeli, ami jár. A Trieszti-öbölbe beszorított Szlovénia viszont – történelmi tényekre hivatkozva – ugyanígy nem enged, és tiszta lappal szeretne belevágni egy esetleges törvényszéki perbe. A szlovénok garanciát követelnek arra, hogy Horvátország nem használja fel a nemzetközi döntés befolyásolására a két ország közötti korábbi politikai alkukat, amelyekben átmenetileg a horvátoknak kedveztek azzal, hogy a végleges rendezésnél majd visszajár ez a gesztus.

Szlovén tüntetők szerint Horvátország elfoglalja a szlovén földet és tengert
Szlovén tüntetők szerint Horvátország elfoglalja a szlovén földet és tengert

A zágrábi politikusok mártírarccal bizonygatják jóhiszeműségüket, Ivo Sanader kormányfő csütörtökön azt is kijelentette: ők még a szerbekkel sem bánnának el így, mint ahogy most velük a „nyugati” szomszéd. A horvátok meg vannak győződve arról, hogy a szlovénok irigyek a páratlanul szép, és jó hosszú tengerpartjukra. Ezt bizonyítja szerintük a statisztikáikban évente megjelenő egymillió szlovén turista is. A szlovénok viszont úgy látják, hogy a horvátok nem bírják elviselni, hogy hamarabb átléptek Európába, vagyis a biztos jólétbe.

A harc valójában nem is területért, sokkal inkább azért folyik, hogy a szlovénok saját jogon is kijuthassanak a nemzetközi vizekre. Ha ugyanis Horvátország elképzelései szerint zárulna a határdöntés, akkor minden olyan hajó, amely például a koperi kikötőbe tart, kénytelen lenne áthaladni horvát felségvizeken is, vagyis igény szerint ellenőrizhető és fizetésre kötelezhető lenne. Ezzel egyrészt megsarcolnák azt a hatalmas teherforgalmat, amely itt bonyolódik le, másrészt a horvát Rijekát a szlovén Koper lehetséges alternatívájaként, uniós kikötőbázisnak kínálhatnák fel.

A most elmérgesedett helyzet hátterében tehát testvérféltékenység, gazdasági előnyszerzés, és némi reváns is van, utóbbi leginkább a horvátok lelkének fontos annak elviseléséhez, hogy az ex-jugoszláv államok között az örök második címmel kullognak Szlovénia mögött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.