Ez utóbbi kitétel alighanem az orosz ortodoxok nagy megelégedésére került bele a dokumentumba.
A Vatikán és a moszkvai patriarchátus kapcsolatainak egyik legsúlyosabb konfliktusa ugyanis az úgynevezett uniátus egyházak ukrajnai tevékenyégéből fakad.
Ezek a Sztálin idején elnyomott közösségek, így a görög katolikusok a Szovjetunió szétesése után aktivizálódtak, igyekeztek visszaszerezni elkobzott vagyonukat, az orosz ortodoxok szerint azonban agresszívan, a pravoszlávok kárára terjeszkednek Ukrajnában, méghozzá nemcsak a nyugati, hanem a hagyományosan pravoszláv keleti és déli vidékeken is.
A helyzet ráadásul csak romlott az elmúlt években az orosz-ukrán viszály kiéleződésével, amelyben az ukrajnai görög katolikus egyház képviselői oroszellenes, oroszgyűlölő jelszavaikkal közvetlenül is részt vettek – mondta még a találkozó előtt Hilaron volokolamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus egyházi külkapcsolatokért felelős vezetője.
A két egyházfő hangoztatta azt is, hogy
nem lehetünk közönyösek a migránsok és menekültek millióinak sorsa iránt.
Ugyancsak szót emeltek a világban egyre erősödő egyenlőtlenségek ellen, amelyek szerintük erősítik azt az érzést, hogy igazságtalan a nemzetközi kapcsolatok rendszere.
Az első értékelések szinte biztosra veszik, hogy lesz folytatása a találkozónak, amely csaknem ezer éve, az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadás óta az első volt a római katolikusok és az orosz ortodoxok első számú vezetője között. Ők a kereszténység legjelentősebb vezetői: a katolikusok számát 1,2 milliárdra becsülik a világon, míg a mintegy 250 milliós ortodox közösség kétharmada az orosz pravoszláv egyházhoz tartozik.
Kirill egyébként már találkozott a pápával, méghozzá II. János Pállal és XVI. Benedekkel is, de még nem pátriárkai minőségében. Az orosz ortodoxok egyházi külkapcsolatokért felelős vezetőjeként egyeztetett velük, vagyis ő maga is dolgozott a legalább két évtizede tervezett egyházi csúcstalálkozó szervezésén.
A nagy randevút már többször is beharangozta a sajtó. Az 1990-es évek közepén egészen közel állt a megvalósuláshoz, ám a moszkvai szent szinódus végül lefújta. Akkor Ausztria mellett lehetséges helyszínként szóba került a pannonhalmi bencés főapátság is, amelyet még az egyházszakadás előtt alapították. Ott még II. Alekszij pátriárka és II. János Pál pápa találkozhatott volna. Kirill azonban pátriárkaként – miként az mára kiderült – eleve elvetette, hogy Európában legyen az első tárgyalás, mert az egyházak közötti konfliktus ehhez a kontinenshez kötődik.
A moszkvai patriarchátus képviselői hangoztatták, hogy aprólékos mérlegeléssel döntöttek arról, végül hol legyen a találkozó.
Nem akartak olyan helyszínt, amely bárkinek is politikai hasznot hozhat
– idézte a TASZSZ orosz hírügynökség Alekszandr Volkovot, a pátriárka szóvivőjét. Szavai szerint ezért választották a senki földjét, vagyis a havannai José Martí nemzetközi repülőtér tranzitzónáját. De elemzők arra is rámutatnak, hogy magát Havannát viszont egy kicsit mindkét fél a sajátjának érezheti: Kubát geopolitikai, történelmi szálak kötik Oroszországhoz, ugyanakkor vallási értelemben a katolikus világhoz tartozik.
A találkozótól senki sem várta, hogy egy csapásra megoldja ezer év viszályát, barátságos légköre azonban biztató kezdetet sejtet. Igaz, egy sor a
hitélettel kapcsolatos vitás kérdést szóba sem hoztak.
Nem véletlen, hogy napjaink keresztényüldözésének kétségkívül súlyos problémájával olyan ügyet helyeztek a tárgyalás középpontjába, amelyben nyilvánvaló egyetértésre lehetett számítani, és amelyre a remények szerint a jövőben nagyobb figyelmet fordít majd a főleg a szélsőségesekkel és a menekültválsággal elfoglalt nemzetközi politika.
De nem csak ebben látják a havannai egyházi csúcs politikai jelentőségét.
Bár a pátriárka környezetében hangoztatják, hogy a Kreml nem vett részt az előkészítésben, közismert, hogy Kirillt szoros szálak fűzik a moszkvai hatalomhoz és személy szerint Vlagyimir Putyin elnökhöz is. Vagyis biztosra vehető, hogy az államfő legalábbis rábólintott a megbeszélésre.
A találkozóra ugyanis Moszkvában úgy tekintenek, hogy
a pátriárka személyében nem pusztán az orosz pravoszláv egyház feje, hanem egyben Oroszország képviselője is találkozott a pápával, aminek az ukrajnai válság miatt elrendelt szankciók, a szíriai beavatkozás miatti nemzetközi viták, Moszkva viszonylagos nemzetközi elszigeteltsége közepette különös jelentősége van.
Ferenc pápában ráadásul olyan közéleti személyiséget, egyre befolyásosabb nemzetközi tekintélyt látnak, aki – mint a Reuters elemzése írta – „nem feltétlenül ért ösztönösen egyet az Egyesült Államokkal", és nem a konfrontáció, hanem inkább a párbeszéd híve. Így a pápa és a pátriárka sikeres találkozójából, a római katolikus és az orosz ortodox egyház kapcsolatainak javulásából származó politikai hozadékok Putyin számára és általában Oroszország nemzetközi helyzetét illetően is előnyösek lehetnek.
