Félreértésből verték agyba-főbe a menekülteket a kommandósok

Aránytalannak és indokolatlannak minősítette a pozsonyi emberjogi ombudsman a szlovák kommandósok fellépését a dél-szlovákiai menekülttáborban két hete kitört zendülés néhány résztvevőjével szemben.

– A tábor vezetője, valamint a rendőrparancsnok sem tudott angolul, ráadásul a kihívott tolmács is tört angolsággal fordított, elsősorban emiatt kezdődött az incidens, amelynek végén ütlegelték, majd pedig megbilincselve vitték el a tiltakozó migránsokat – közölte Jana Dubovcová, aki megtekintette a rendőri intézkedésről, valamint a tábor térfigyelői kamerái által készített felvételeket.

Személyesen nem tudott beszélni egyik bántalmazottal sem, mert miután az egyik bántalmazott a történtek után felhívta a pozsonyi Denník N napilap munkatársát – aki azonnal tájékoztatta az ombudsmant –, a szlovák idegenrendészet vezetői a napilap értesülései szerint néhány órával később mindannyiuknak vonatjegyet vásároltak, még a morvaországi Breclavba is elszállították őket, ahonnan minden bizonnyal Németországba utaztak, mert a cseh rendőrök sem tartóztatták fel őket. A pozsonyi rendőrség szóvivője viszont azt állította, hogy minden szükséges adatot megszereztek róluk, egyikük sem kért menedékjogot Szlovákiában, ezért távozhattak.

Két hete a Vámosszabadihoz közeli, csallóközi Medvén (Medvedov) őrzött szíriai migránsok között az a hír terjedt el, hogy Magyarországról minden menekültet Németország befogad, ezért követelték, hogy őket is engedjék szabadon, mert követni akarják sorstársaikat. A szlovák rendőrök azonban közölték velük, hogy kérésüket csak néhány napon, esetleg héten belül teljesíthetik, mert az uniós jogszabályok szerint ellenőrizni kell azt, hogy hol voltak regisztrálva.

Erre a migránsok közül mintegy hatvanan elbarikádozták magukat a tábor éttermében, éhségsztrájkba kezdtek, rugdosták az ajtókat, dörömböltek az asztalokon, „Freedom! Freedom!” skandálással akarták jobb belátásra bírni őrzőiket. Ők viszont kihívták a kommandósokat, akik a hangadókat megbilincselve, másokat hátrakulcsolt kézzel tuszkoltak át a szálláshelyükre. Tibor Gaspar országos rendőrfőparancsnok tagadta, hogy bárkit is bántalmaztak volna.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.