Feloszlatják a muzulmánok után kémkedő egységet

Több mint tíz év után befejezi működését az a titkos egység a New York-i rendőrségen, amelynek tagjai civilben gyűjtöttek információkat a város muzulmán közösségéről, jelentette a The New York Times.

Figyelték, hol vásárolnak vagy ebédelnek, vagy hová járnak imádkozni a „jellegzetes muzulmán öltözetet" viselő emberek. A „terroristavállalkozásnak" nyilvánított mecsetek esetében videóra vették az érkező híveket, rögzítve a parkolóban álló autók rendszámát. Kávézókba ültek be, és ott szóba elegyedtek az alkalmazottakkal, hogy felmérjék, radikalizálódik-e a közösség, vagy hogy épp mit gondolnak az amerikai külpolitikáról.

A titkos egységet 2003-ban állították fel egy CIA-alkalmazott tanácsára és segítségével, a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követő intézkedéssorozat részeként. A "szemérmesen" Demográfiai Egységnek nevezett, körülbelül egy tucat főt foglalkoztató csoport működésére 2011-ben derült fény, amikor is az AP hírügynökség nyilvánosságra hozta azt.

A hír óriási felháborodást keltett, a New York-i rendőrség ellen jelenleg két szövetségi szintű eljárás is folyik miatta. A muzulmán közösség tagjai úgy érezték, bármit is csinálnak, az gyanús. "Ez olyan, mintha pszichológiai hadviselést folytattak volna ellenünk", mondta a lapnak a New York-i Arab-Amerikai Szövetség képviselője. "Ezek a dokumentumok megmutatták, hol lakunk. Ez a kávézó, ahol eszem. Ott imádkozom. Ott pedig bevásárolok. Térképen látták az egész életünket. És ez teljesen összekuszálta a közösségünk lelkét", mondta.

Azt már korábban elismerték a rendőrök: az évek során egyetlen hasznos információt sem szereztek így, egyetlen eljárás sem indult a csoport tevékenysége nyomán.

New York januárban hivatalba lépett polgármestere, Bill de Blasio már jelöltként közölte: aggasztja ez a gyakorlat. A döntést egyébként a szintén januárban hivatalba lépett új rendőrfőnök, William J. Bratton hozta meg. Amióta átvette a vezetést, a kérdéses egység alapvetően nem is dolgozott, inaktív volt. A New York-i rendőrség szóvivője, Stephen Davis úgy nyilatkozott: szükségük van demográfiai információkra a város egyes kerületeiből. Ám a jövőben ezt nem titokban gyűjtik majd be, hanem az adott körzet vezetője felkeresi a közösség vezetőit, akik tájékoztatják. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.