galéria megtekintése

Félmilliárd forintból szaporítják a magyarokat

Félmilliárd forintot folyósít a magyar kormány két erdélyi szervezetnek „az egyszerűsített honosításhoz kapcsolódó feladatok ellátására”. A megbízás lényege: minél több erdélyi számára tegyék lehetővé a magyar állampolgárság megszerzését, hogy 2018-ra meglegyen a Semjén Zsolt által óhajtott egymillió új magyar állampolgár.

Szeptembertől a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapítványa, az Eurotrans is beszállt a honosítási ügyintézésbe. Korábban a magyar kormány hivatalos partnerszervezete Erdélyben a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt. A magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium még 2010-ben megállapodást kötött az EMNT-vel, utóbbi pedig vállalta, hogy úgynevezett demokrácia központjai révén együttműködik az egyszerűsített honosítás végrehajtásában. Külön hangsúlyozták, hogy „az Erdélyi Demokrácia Központok hálózata ingyen fogja segíteni a külhoni magyarok tájékoztatását”.

Orbán székely zászlót szignál Tusnádfürdőn. Már keresni kell az igénylőket
Orbán székely zászlót szignál Tusnádfürdőn. Már keresni kell az igénylőket
Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Testvériesen osztozunk ugyanakkora támogatáson a Demokrácia Központokkal – ismerte el most Nagy Zoltán, az RMDSZ-közeli Eurotrans alapítvány kuratóriumi elnöke a Transindex erdélyi portálnak. (Nagy Zoltán amúgy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetigazgatója.)

 

Az interjúból kiderül, hogy az Eurotrans Alapítvány szeptembertől 19 területi irodában, 70 munkatárssal kezdte meg a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést. A tevékenység az űrlapok kitöltésétől, fénymásolásától kezdve az ingyenes fényképkészítésen, fordításon keresztül a konzuli napok megszervezéséig terjed.

– Megyei szinten karaván formájában, átlagban hetente kétszer vidéki településeken élőket keresnek meg. Honosítás mellett útlevél-igénylések, hadiárvák támogatási kérelmeinek előkészítésében is segítséget nyújtunk – ecsetelte Nagy.

A magyar államtól kapott támogatás kapcsán a kuratóriumi elnök emlékeztetett, hogy „az RMDSZ több területi szervezete évek óta ingyen és bérmentve végzi ezt a munkát". Hozzátette, hogy a Budapesttől kapott pénzt egy kolozsvári székhely bérlésére, irodai eszközökre, valamint fordítói szolgáltatásokra költik. Így tudják biztosítani az igénylőknek a teljesen ingyenes ügyintézést. Hangsúlyozta, hogy az Eurotrans Alapítvány a támogatási összeget kizárólag az egyszerűsített honosítási programra fordítja, az alapítvány és az RMDSZ tevékenysége között nincsenek átfedések.

– Már rég nincsenek kígyózó sorok a külképviseletek előtt, manapság ki kell menni és megkeresni az igénylőket – magyarázta a magyar kormány lehetséges indokait. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes korábban többször beszélt arról, hogy szeretné, ha 2018 elejére az új magyar állampolgárok száma elérné az egymilliót.

Tavaly év végére beérkezett a 700 ezredik állampolgársági kérelem, júliusig viszont csupán újabb 50 ezer igénylést iktattak.

Az új állampolgárok mintegy kétharmada erdélyi.

Már rég nincsenek kígyózó sorok
Már rég nincsenek kígyózó sorok
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Az Eurostrans Alapítvány Nagy Zoltán elmondása szerint szeptemberben 2545 honosítási dokumentációt készített el, a konzulátus munkatársai 17 konzuli napon 575 személy kérelmét vették át. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy egyszeri alkalommal 30-60 hiánytalan igénylést átvegyenek a konzulátus munkatársai, az Eurotrans Alapítvány alkalmazottjainak többször is ki kell szállniuk az adott településre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.