Felmentették az egykori elnökjelölt-aspiránst a korrupciós vádak alól

Nem bűnös John Edwards volt amerikai elnökjelölt-aspiráns a tiltott kampánypénzek elfogadásában, amelyek felhasználásával megpróbálta eltussolni, hogy viszonyt folytatott kampánystábjának videósával, akitől gyereke is született.

Nem találta bűnösnek John Edwards volt amerikai szenátort és kétszeres demokrata elnökjelölt-aspiránst az esküdtszék csütörtökön illegális kampány-hozzájárulások elfogadásában, a politikus ellen felhozott többi öt vádpontra vonatkozóan pedig – eljárási hibára hivatkozva – semmissé nyilvánította a tárgyalást. Edwardsot azzal vádolták, hogy 2008-ban törvénytelen kampánytámogatások felhasználásával próbálta eltussolni, hogy viszonyt folytatott kampánystábjának videósával, akitől gyereke is született.

A politikust hat pontban vádolták meg, egyebek között összeesküvéssel, törvénytelen kampánypénzek elfogadásával és hamis nyilatkozattétellel. Ha az észak-karolinai Greensboróban folytatott perben elítélték volna, John Edwardsra, aki 2004-ben John Kerry oldalán a Demokrata Párt alelnök-jelöltje volt, akár 30 évi börtönbüntetést és másfél millió dolláros bírságot is kiszabhattak volna.

A per az esküdtszék kilenc napig tartó tanácskozása után furcsa fordulattal ért véget: az amerikai médiumok rendkívüli híradásban jelezték, hogy a testület meghozta döntését. Mint azonban kiderült, az esküdtek csak egyetlen vádpontban – az illegális kampánypénzek ügyében – tudtak dűlőre jutni, a többiben nem. A bíró elrendelte, hogy a testület a többi öt vádpontban is hozzon ítéletet, de a védelem eljárási hibára hivatkozott. Az esküdtek végül nem tudtak dönteni, a bíró pedig az öt vádpontra vonatkozóan semmissé nyilvánította a tárgyalást, így az ügyészségnek kell döntenie, hogy újra perbe fogja-e a szenátort.

A közvélemény számára az ügyben az a különösen felháborító, hogy a kampányvideóssal folytatott viszonya idején Edwards felesége – és három gyerekének anyja –, Elizabeth rákbeteg volt. Az asszony 2010-ben hunyt el. A politikus sokáig tagadta, hogy viszonya volt az általa 2006-ban megismert Rielle Hunterrel, mi több, felkérte az egyik kampányasszisztensét, Andrew Youngot, hogy a románcból született kislány apaságát színleg vállalja magára. Young az ügyről később egy könyvben tálalt ki, The Politician (A politikus) címmel. – Nem tettem semmi olyat, ami törvénytelen, vagy amit törvénytelennek hittem, de nagyon-nagyon sok helytelen dolgot követtem el – jelentette ki a tárgyalásról szabadon távozó Edwards.

A bíróságot azonban nem az ügy házasságtörési vonatkozása érdekelte, hanem inkább az, hogy mennyi kampány-hozzájárulást kapott Edwards, és hogy azt mire használta fel. Az ügy középpontjában egy csaknem 1 millió dolláros támogatási tétel állt, amelyet Edwards két donortól kapott. A védelem szerint ez személyes és nem kampánytámogatás volt, amelyet az azt nyújtó személyek arra adtak, hogy Edwards a családját támogassa és a felesége gyógykezelését fizesse belőle. (A pénz jó része egyébként Hunter orvosi számláira és megélhetésére, valamint a politikus másfél millió dolláros házának fenntartására ment el.) A vád ezzel szemben azt állította, hogy illegális kampánytámogatás történt, mert megszegték az 1971-es választási törvényt. Ennek értelmében senki sem befolyásolhatja egyoldalúan az előválasztási folyamat kimenetelét, ezért mindenki legfeljebb 2300 dollárral járulhat hozzá egy politikus korteshadjáratához.

Az első kommentárok szerint a felmentő ítélet – amelyet precedensértékűnek tartanak annak értelmezésében, hogy hogyan és mire szabad elkölteni a kampánytámogatásokat – arra utal, hogy az amerikai bíróságok egyre kevésbé tudnak befolyást gyakorolni a kampányfinanszírozás szabályozására. A kampányfinanszírozás kérdése különösen fontos ma Amerikában, amikor az úgynevezett super PAC-ek (politikai szuper-akcióbizottságok) milliókat – nem ritkán névtelen donoroktól érkezett pénzeket – költenek az egyes jelöltek ügyének támogatására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.