Félidőhöz ér Obama

A munkahelyteremtés és az egyre nagyobb adósságtömeg csökkentése áll majd Barack Obama országértékelő beszédének fókuszában az amerikai sajtóértesülések szerint.

Az elnök – magyar idő szerint szerda hajnalban – immár másodszor tartja meg éves felszólalását az „unió helyzetéről”, és ezzel formálisan is mandátuma felezőpontjához ér. A „Régi Nagy Párt” nevében egy fiatal képviselő, a költségvetési szigoráról ismert Paul Ryan válaszol majd Obama szavaira; őt a republikánusok szenátoresélyessé próbálják „felpumpálni”.

A beszédre hagyományosan a Capitoliumon, a kongresszus két háza előtt kerül sor, és azon – a további két hatalmi ág képviselőiként – a kormánytagok, valamint a legfőbb bírák egy része is meg szokott jelenni. Tavaly 48 millió amerikai követte tévén Obamát, de régen az elnökök sokszor nem szóban, hanem írásban értékeltek. A leghosszabban, mintegy másfél órán át Bill Clinton szónokolt egyszer. Szeptember 11-e óta egy előre kijelölt miniszter biztonsági okokból távol marad az eseménytől, ahogy a két nagy pártból két-két szenátor és képviselő is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.