galéria megtekintése

Felhők a Downing Street fölött

Barát döfte a tőrt David Cameron hátába. A szociális ügyekért felelős miniszter, Iain Duncan Smith kilépett a konzervatív kormányból, mert nem értett egyet a fogyatékostámogatás csökkentésével. Ezzel ország-világ számára láthatóvá váltak a június 23-i, az EU-tagságról döntő népszavazással és a költségvetéssel kapcsolatos látványos ellentétek a Konzervatív Párton belül.

Iain Duncan Smith a kormányfő ajtajában
Iain Duncan Smith a kormányfő ajtajában
Stefan Wermuth / Reuters

Már az is a kabinet megosztottságát jelezte, hogy hat tagja bejelentette, az EU-ból való távozás mellett fog kampányolni. Ezek egyike Iain Duncan Smith, akinek „lelkiismerete nem engedte elfogadni" a költségvetést, amely milliárdokkal csökkentette volna a fogyatékkal élőknek járó támogatásokat, miközben enyhülnek az ­amúgy is jól eleresztett középosztály adóterhei. A közkeletűen IDS-ként emlegetett politikus lemondólevelében nyílt támadást intézett a kormányfő és az utódjának szánt George Osborne pénzügyminiszter ellen. Kifogásolta, hogy utóbbi túl nagy hangsúlyt helyez a takarékosságra, s nem törődik azzal, hogy a drasztikus megszorítások közepette nem lehet a jóléti szolgáltatások reformjával a lehető legtöbb embert visszaterelni a munka frontjára.

 

A „csendes" eposzi jelzővel illetett IDS a legrosszabb időpontot választotta a lemondásra, és kritikus interjúival is nehezítette Cameron helyzetét. Megerősítette a képet, hogy a tory kormány ugyanolyan „csúnya és kellemetlen", az alacsonyabb társadalmi osztályok problémáival szemben közömbös, mint a hosszú Thatcher-érában volt. A visszalépéssel IDS szabad kezet biztosított magának az unióból való távozásra buzdító kampányban való aktív fellépésre. Az eleve euroszkeptikus politikus biztonsági kockázatnak nevezte a Törökországgal kötött EU-megállapodást.

Csak a jövő dönti el, vajon IDS végleges csapást mért-e Osborne ambícióira. Utóbbi eddig a legnagyobb esélyesnek számított a Downing Street 10. kulcsainak átvételére David Cameron visszavonulása után a parlamenti ciklus végén. A büdzsé keddi vitája során a pénzügyminiszter már békülékeny hangot ütött meg. Azt mondta, megtanulta a leckét, hogy a fogyatékkal élők támogatásának elvonása elfogadhatatlan a társadalom számára. „Hibát követtünk el" – ismerte be, s bár bocsánatot nem kért, kihúzta a büdzsé tervezetéből a 4,4 milliárd fontos csökkentést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.