Felépült a nagybányai betonkerítés

Felépült az a két méter magas betonkerítés, amelyet a nagybányai polgármesteri hivatal tervezett két, többségében roma családok által lakott tömbház és az ezek melletti forgalmas utca közé - hangzott el a Duna TV Nemzeti Krónika című műsorában.

Civil szervezetek korábban már tiltakoztak a kerítés felépítése ellen, szerintük a betonfallal szegregálják az ott élő romákat. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács pedig eljárást indított a nagybányai polgármester ellen.

Alig építették fel, máris lyukat kellett ütni rá: a betonfal miatt az esővíz nem tudott lefolyni, és elárasztotta a két tömbház közötti területet, sártengerré változtatva azt. Ezekben a házakban 200 roma család lakik, nagyon sok a gyerek. A szülők egy része azt mondja: jó ötlet a kerítés, mert így a gyerekek nem tudnak kiszaladgálni a Horea utcai forgalmas útra; korábban sok volt itt a baleset.

Egy nyolc éves kisfiút is egy autó ütötte el, még június végén. Akkor kezdték kiásni a kerítés alapját. A polgármester is éppen a sok balesettel indokolta az építkezést. Azt is mondta, hogy a gyerekek sokszor kővel dobálják az erre járó autókat, ennek is véget akart szabni a betonfallal.  A rendőrségen több mint 20 autó megrongálását jelentették, kövekket, fémdarabokkal dobálták meg a kocsikat - mondta Catalin Chereches Nagybánya polgármestere.

A nagybányai fal miatt többször tiltakoztak jogvédő szervezetek, az önkormányzati egyeztetéseken is felszólaltak. De nem csak ők: az Országos Diszkrimináció Ellenes Bizottság is vizsgálatot indított. Azt mondták: a kerítés nem megoldás, ezzel a város vezetése csak el akarja fedni a valóságot.

A két méter magas, száz méter hosszú betonkerítést három hét alatt felhúzták. De egy nap alatt kiderült, hogy így is vannak balesetek. A gyerekek ugyanis fölmásznak a fal tetejére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.