galéria megtekintése

Fekete öves PR-mesterek

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 28. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Budapesten tartott előadást Itamar Rabinovics, a Tel-avivi Egyetem professzora, az Izrael Intézet elnöke. A volt washingtoni nagykövetet, a Közel-Kelet biztonságpolitikájának szakértőjét aktuális ügyekről kérdeztük.

A szíriai helyzet

Aszad elnök rendszerének helyzete mostanra javult a 2012–2013-as mélyponthoz képest, jobban ellenőrzik az ország nagy részét. Kezükben van Damaszkusz, a Földközi-tenger partvidéke, a Libanonba vezető út, az Aleppó és Damaszkusz közötti terület. A déli és az északi terület, a Damaszkusz környéki elővárosok ellenben a lázadók kezében vannak. Azok a felkelők, akiket korábban mérsékelt vagy világi erőknek neveztek, nagyon gyengék. A fő ellenzéket az iszlamisták, más néven dzsihadisták jelentik – főleg az Iszlám Állam (IS).

Ők uralják Szíria déli és északi területeit, az iraki határ körzetét, pontosabban a volt iraki határét, mert az már nem létezik a gyakorlatban. Más szíriai területeken, így a Golán-fennsíkon, az al-Kaidához köthető Nuszra Fronté a hatalom. Ők is iszlamisták, de az IS-hez képest mérsékeltnek látszanak. Ezeket a szervezeteket helyi hatalmak – Törökország, Szaúd- Arábia, Katar – támogatják, és mindegyik a saját kedvenceit minősíti mérsékeltnek. Törökország a maga játékait űzi az IS-sel. A Nuszrát Szaúd-Arábia pénzeli, Katar több csoportot is támogat, amelyek a Muzulmán Testvériséghez kötődnek.

 

Az Egyesült Államok szempontjából most Aszad tűnik a jobb választásnak. 2013-ban Barack Obama elmulasztotta a beavatkozást a „vörös vonal”-ügyben. (A rezsim vegyi fegyvert vetett be, amelynek alkalmazását korábban az amerikaiak tűrhetetlennek nyilvánították – a szerk.) A rezsim terroristaellenes, mérsékelt erőnek tünteti fel magát. Közben már négy éve folytat brutális polgárháborút, amelyben elpusztult százezer ember, tönkrement az ország. A világ azonban az IS fellépése miatt kezd másként tekinteni az Aszad-rendszerre.

Támadások Izrael ellen

A támadások egy része feltehetően nem szándékos, átlőnek a határon véletlenül is. Egy másik elem, hogy az irániak által támogatott erők, így a libanoni Hezbollah el akarják foglalni a Golán-magaslatok szíriai részét. Ez alig hatvan-hetven kilométerre van Damaszkusztól, stratégiai fontosságú térség. Január végén izraeli támadásban meghalt a Hezbollah egyik parancsnoka, Dzsihad Mugnijeh és egy iráni tábornok. Kérdés, mit csináltak ott.

Itamar Rabinovics
Itamar Rabinovics

Miközben a Nuszra fegyvereseivel harcoltak, igyekeztek helyreállítani földrajzilag az Izrael elleni „síita frontot.” Erre két okuk is van. Egyrészt Irán továbbra is tart tőle, hogy Izrael csapást mér az atomlétesítményeire, és a Hezbollah a rakétáival akar elrettentő fenyegetést gyakorolni. Másrészt meg akarják győzni az iszlám világot, hogy ők azok, akik egyedül harcolnak a „cionista ellenséggel”.

Az Iszlám Állam

Nem hinném, hogy az Iszlám Államot valamilyen, a térségen kívüli erő hozta volna létre. Az IS elsősorban az iraki szunniták haragjának a terméke, amiért megfosztották őket az évszázadok óta élvezett hatalomtól. Csak a 2003-as amerikai invázió törte meg a szunniták uralmát, ekkor a síiták kezébe került a hatalom. Nuri al-Maliki miniszterelnök fanatikus síita politikát folytatott, szembefordította magával a szunnita arabokat, nem csak azokat, akik a korábbi rendszer elkötelezettjei voltak. Az al-Maliki-kormány azokat a törzseket is ellenségekké tette, amelyek pedig az amerikaiakkal együtt szálltak szembe az al-Kaidával.

Ezek adják most az IS emberanyagát. A szervezet nem erősödött volna meg, ha nem lett volna a szíriai polgárháború, ahol ugyancsak fontos a szunnita (Szíriában övék a többség) és síita/alavita kisebbség hatalmi konfliktusa. Az új dzsihadista koncepció már a szervezet nevében is a térség egyesítését (Iraki és Levantei Iszlám Állam) és ezzel a szunnita többséget sugallta. A nyugat-európai dzsihadisták jelenlétét az IS sikere és sajtója magyarázza. Elfoglalták Moszult, a síita iraki hadsereg menekült előlük.

Az Iszlám Állam a PR mestere. A lefejezések, az iszlám bíráskodás végrehajtása is olyan elemek, amelyek vonzóvá tették az európai második-harmadik generációs, gyökértelen muzulmán fiatalok ezrei között. Sok pénzük lett a moszuli bankból, és kőolajat is tudtak exportálni. Itt kerül a képbe Törökország, ahol eladják az olajat. A bombázások károkat okoznak az IS-nek, de megtanultak alkalmazkodni. Amíg az USA és szövetségesei nem akarnak szárazföldi háborúba keveredni velük a terepen, addig nem fognak eltűnni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.