galéria megtekintése

Futóbolond okozott riadalmat egy németországi moziban

1 komment


Pap Nikoletta

Egy feltehetőleg zavart elméjű fegyveres okozott nagy riadalmat csütörtökön egy nyugat-németországi moziban.

Német lapinformációk szerint egy magányos fegyveres férfi délután 15 óra körül, a matinéműsorok időszakában sétált be a hesseni Viernheim Rhein-Neckar-Zentrum nevű bevásárlóközpontjának moziépületébe, a Kinopolisba. A maszkos támadó a vállán átvetve töltényövet viselt, a kezében tartott riasztópisztolyból pedig négy figyelmeztetőlövést adott le, mire az emberek sikoltozva menekülni kezdtek. Ez időtájt a moziban főleg kisgyerekes családok tartózkodtak, mert mint a Bild írja, olyan filmek kezdődtek épp, mint a Dzsungel könyve, az Alíz csodaországban és a Központi hírszerzés című komédia. A menekülőket a mozi hat alkalmazottja vezette ki az utcára, miközben a vezető menedzser értesítette a rendőrséget, és utasította a személyzet összes tagját, hogy hagyják el az épületet.

A férfi ezután (meg nem erősített források szerint 17 tússzal) elbarikádozta magát.

A bejelentésre a rendőrség egész Hessen tartományban riadót fújt, és egy esetleges üldözésre vagy a mozin kívül tartózkodó cinkosokra való tekintettel nagy számú járőrt rendeltek ki az utakra. A helyszínre Frankfurtból indult el a rendőrség elit kommandós egysége autókkal és helikopterekkel. Az akcióban összesen 30 kommandós vett részt.

 

A támadás ideje alatt hírzárlatot rendeltek el, így csak találgatások jelentek meg a sérültek és halottak számáról. Öt óra körül aztán jelentették, hogy a támadót a kommandósok lelőtték, és ő a támadás egyetlen halottja. Peter Beuth hesseni belügyminiszter késő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lövöldözésben senki sem sérült meg, de több lap is úgy tudja, hogy a rendőrség által bevetett könnygáznak 20-25 könnyebb sérültje is van.

Fotó: Reuters

Beuth elmondása szerint a rendőrség először háromnegyed háromkor kapott bejelentést: – A telefonáló négy lövést hallott, és egy maszkos emberről számolt be, aki szerinte mentálisan instabilnak tűnt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint egyelőre vizsgálják, hogy a magányos maszkosnak volt-e politikai vagy ideológiai motivációja, vagy közönséges fegyveres rablásra készült. A német sajtó, a nyilatkozó politikusok és rendőrségi szóvivők is ez utóbbit valószínűsítik.

A Mannheimer Morgen arról írt, hogy a túszdráma után a rendőrség bombaszakértői átkutatták a környéket, de csak egy hátizsákot találtak, amiről hamar kiderült, hogy az egyik menekülő mozilátogató hagyta el. Hogy pontosan hányan voltak a mozi épületében, és hány embert ejtett túszul az azonosítatlan támadó, egyelőre nem közölték.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.