galéria megtekintése

„Ezek közönséges gyilkosok”

6 komment


Körösi Ivett

– Szörnyű tettet követtek el, vadállatokként támadtak az emberekre. Ezek nem muzulmánok. Nem tudnak semmit sem Istenről, nem értenek semmit. Isten maga a szeretet. Ő nem szólít fel senkit arra, hogy megölje a saját teremtményeit – mondja lapunknak Bensalem Nacer, a Párizstól 25 kilométerre délre található athis-monsi mecset imámja.

Nacer a feleségével érkezik a Bataclan környékére, hogy egy tekintélyes méretű csokrot helyezzen el az elhunytak emlékére. Két barátjukat is elveszítették az Eagles of ­Death Metal koncertjén, ahol három terrorista 89 szórakozó fiatalt mészárolt le Kalasnyikovokkal. – Alig hat hónapja keltek egybe. Elhoztuk ezt a virágot, és kicsit emlékezünk rájuk – meséli Nacer, miközben feleségéhez odalép egy ismeretlen francia asszony, és megöleli.

„Közös a fájdalmunk” – mondja könnyek között.

Az Algériában született imám határozottan állítja, hogy a terrorista akciók kapcsán egyetértés van a franciaországi imámok között, mindannyian elutasítják az erőszakot. Tapasztalatai szerint a szélsőséges szervezetek befolyásolható fiatalokat hálóznak be. Az utóbbiak többsége a külvárosban nő fel, majd börtönbe, ott pedig olyanok hálójába kerül, akik „semmit sem tudnak a vallásról”.

 
Bensalem Nacer imám és felesége együtt emlékezett egy ismeretlen asszonnyal. „Közös a fájdalmunk”
Veres Viktor / Népszabadság

– Teletömik a fiatalok fejét a dzsiháddal. Azt mondják nekik, ha gyilkolnak, akkor a paradicsomba kerülnek. Nekünk, imámoknak kell franciául elmagyaráznunk nekik: franciák vagyunk, és ezt nem tűrjük.

Ezek közönséges gyilkosok. Külföldről küldik őket ide, az értelmi szerzők azonban Algériában, Szíriában és Tunéziában vannak.

Imádkozunk Istenhez, és kérjük, büntesse meg a felelősöket, mert az áldozatok értelmetlen halált haltak – mondja az imám, aki nem tart attól, hogy a múlt pénteki terrorakció társadalmi és vallási feszültségekhez vezethet az Európa legnagyobb, több mint ötmilliós muzulmán közösségének otthont adó Franciaországban.

Az iszlamofóbiát vizsgáló országos kutatóközpont szerint a Charlie Hebdo szerkesztősége és a kóser üzlet elleni januári merényletek utáni három hónapban 281 százalékkal növekedett a muzulmán közösség elleni támadások száma az előző év első három hónapjához képest. Több mecsetet lefújtak festékkel, és fejkendőt viselő nőket inzultáltak. Alig nyugodtak le a kedélyek, egyes helyeken ismét tapintható volt a feszültség a hét végén. A Le Parisien szerint több házra is „halál a muzulmánokra” feliratot festettek a Párizstól északnyugatra található Év­reux-ben.

Bensalem Nacer szerint biztosan akadnak, akik a következő hetekben hangosak lesznek, de nem hiszi, hogy komoly következményekkel kellene számolni. – A franciák okosak, és tudják, hogy nem franciaországi muzulmánok állnak a merényletek mögött. Mi franciák vagyunk, szeretjük Franciaországot. A franciák kedvesek, emberségesek, és mi is azok vagyunk velük – mondja az imám.

Távozása után nem sokkal hangoskodás váltja fel a Bataclan közelében megszokottá vált csendet. A mécses- és virágtenger előtt muzulmán és nem muzulmán járókelők vitatkoznak az iszlámról.

„A fejkendővel van a baj”

– mondja ingerülten egy középkorú férfi, mire egy magániskola diákjai azonnal leintik. A következő hozzászóló egy idősebb nő, aki félénken jegyzi meg, hogy semmi baja a muzulmánokkal. Csupán egy javaslattal élne: „Meg kell teremteni azt a közeget, ahol nyíltan tudunk beszélni a kultúráinkból fakadó különbségekről” – mondja, majd a vitát hátrahagyva távozik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.