Ezek Ferenc pápa szentföldi állomásai

Jordániát, a palesztin területet és Izraelt is érinti Ferenc pápa május 24. és 26. közötti szentföldi látogatása - számolt be Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön hangsúlyozva, hogy az egyházfő nem páncélozott járművel fog közlekedni.

A szentföldi látogatás első állomása jövő szombaton a jordániai főváros, Ammán lesz. Ferenc pápa ezt követően ellátogat a palesztin területen lévő Betlehem városába, valamint az izraeli Jeruzsálembe.

Max Rossi / Reuters

Az egyházfő háromnapos programja "rövid, de intenzív lesz, amilyen VI. Pál látogatása volt 1964-ben" - mondta Federico Lombardi atya a Vatikánban tartott sajtótájékoztatóján. Jelezte: Ferenc pápa a helyi egyházi és politikai vezetőkkel is találkozik. Közel tizenöt beszédet fog tartani, ezek között lesz egészen rövid beszéd is, Ferenc pápa szokásához híven.

Az egyházfő a különböző helyszíneken nem a pápamobillal, hanem egy "normális" gépkocsival fog mozogni, nem vesz igénybe páncélozott járművet. Nyitott terepjáróval járja majd körbe az ammáni stadiont, ahol május 24-én mutat be misét, és nyitott terepjáróval kíván végighaladni Betlehem utcáin is, hogy az itt élőkkel találkozhasson - mondta a szentszéki szóvivő.

Megjegyezte, hogy Ferenc pápa biztonságát a vendéglátó országok biztosítják, de a vatikáni biztonsági szolgálat emberei is több "terepszemlét" tartottak a szentföldi állomásokon. "Biztosak vagyunk abban, hogy Ferenc pápa látogatását nyugodt légkör fogja kísérni" - fogalmazott Federico Lombardi.

A szentföldi út központi eseménye Ferenc pápa és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, valamint a szentföldi keresztény egyházak képviselőinek ökumenikus imája lesz a jeruzsálemi Szent Sír-székesegyházban. Ez VI. Pál és Athénagorasz konstantinápolyi pátriárka ötven évvel ezelőtti jeruzsálemi találkozóját idézi.

Az egyházfő május 26-án a jeruzsálemi Siratófalnál imádkozik. Ennek kövei között Ferenc pápa üzenetet helyez el, ahogyan II. János Pál pápa tette 2000-ben és XVI. Benedek 2009-ben.

Lombardi atya elmondta, még nem tudják, hogy az üzenet egy összehajtogatott papírszelet lesz-e (és tartalma nyilvánosságra hozható-e), vagy Ferenc pápa lezárt borítékban helyezi el üzenetét.

A szentszéki szóvivő újdonságként emelte ki, hogy Ferenc pápát elkíséri szentföldi útjára Abraham Skorka rabbi, a Buenos Airesben működő latin-amerikai rabbiképző szeminárium rektora és Omar Ahmed Abboud, a Buenos Aires-i muzulmán Vallásközi Párbeszéd Intézet elnöke is. Mindketten Ferenc pápának, Buenos Aires volt érsekének régi barátai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.