Évszázados szégyent vallott David Cameron
A „megalázó” szó szerepelt a leggyakrabban a brit sajtóban pénteken a szíriai brit katonai beavatkozásról rendezett szavazás után. A konzervatív-liberális demokrata kormány az eredeti elképzeléshez képest alaposan felvizezett előterjesztését – amely az augusztus 21-én Damaszkuszban elkövetett vegyi támadás elleni tiltakozásként szükség esetén katonai akciót is javasolt – 285-272 arányban utasította el az alsóház.
David Cameron és helyettese, Nick Clegg parlamenti vereségét súlyosbítja, hogy harminc konzervatív és kilenc libdem képviselő „hátbaszúrta” a kormányt. A frakciófegyelem betartásáért felelős honatyák nem végezték el házi feladatukat, rosszul mérték fel a közhangulatot. A mélyülő szíriai válságra reagálva Cameron először saját vakációját szakította meg a múlt hét végén, majd pénzt és fáradságot nem kímélve a világ minden tájáról rendkívüli parlamenti ülésre hívta vissza az alsóház tagjait. A parlamenti képviselők hivatalosan szeptember 2-án, hétfőn tértek volna vissza szabadságukról. Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband, annak ellenére vetette el a kormány előterjesztését, hogy a beavatkozás csak az ENSZ-ellenőrök jelentését és egy második szavazást követően indulhatott volna el.
1782-ben fordult elő utoljára, hogy a brit kormány egy katonai akcióval kapcsolatban alulmaradt a parlamentben. A pártállástól független, egyhangú támogatás több mint kétszáz éves hagyománya szakadt meg ezzel, és az ellenzék vezére azonnal felszólította Cameront: biztosítsa az országot afelől, hogy végrehajtó hatalmával visszaélve nem indít a parlament felhatalmazása nélkül is támadást Szíria ellen. Sokkját leplezve a kormányfő nagy határozottsággal jelentette ki: „Világos számomra, hogy a brit parlament a brit emberek véleményét tükrözve nem akar katonai beavatkozást látni. Megértettem, és a kormány ennek megfelelően fog cselekedni”.
Philip Hammond nemzetvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette, hogy az Egyesült Királyság nem fog szerepet játszani egy Szíriával szembeni katonai akcióban. A kormány megítélésén nem segített, hogy Michael Gove oktatási miniszter feldúltan „szégyenteljesnek” nevezte a javaslat ellen szavazó párttársai viselkedését. Több kabinetminiszter, köztük a nemzetközi fejlesztésért felelős Justine Greening állítólag nem hallotta a szavazásra felszólító, az egész kormányzati negyedben felhangzó csengőt. A Downing Street 10. egyik szóvivője sem tett szívességet David Cameronnak, amikor erős túlzással azzal vádolta meg a Munkáspártot, hogy a beavatkozás ellenzésével „szívességet tesz a szíriai rezsimnek”.
A parlamenti fiaskó után a kormányfő reményét fejezte ki, hogy az amerikai nép és Barack Obama elnök is megérti a történteket. George Osborne pénzügyminiszter is bízik abban, hogy Nagy-Britannia „a jövőben sem fordít hátat a világ problémáinak”. A napvilágot látott reakciók között az egyik legerősebb Paddy Ashdown volt liberális demokrata vezetőé volt. Az egykori katonatiszt és bosznia-hercegovinai főmegbízott „ötvenéves politikai szolgálata alatt még soha nem szégyellte magát ennyire és nem volt ilyen mértékben elkeseredett”. Ashdown több tévécsatornán és a Twitteren fájlalta, hogy csökken a szigetország nemzetközi befolyása, aminek csak Bassár el-Aszad szíriai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve a szigetország izolacionista elszigetelődését pártoló Nigel Farage UKIP-vezető örül.
