galéria megtekintése

„A tengeren nem lehet kerítést építeni”

13 komment

NOL

Miközben Szlovénia megkezdte a kedden bejelentett kerítés építését, az Európai Unió és az érintett afrikai országok vezetői Máltán a migrációs kérdésekről és a válság kezeléséről tanácskoztak.

A csúcs előtt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a dpa német hírügynökségnek arról beszélt, hogy az Európai Bizottság már elkülönített 1,8 milliárd eurót egy új Afrika-támogatási alap létrehozására.

A tagállamok, amelyeknek ugyanekkora összeget kellene hozzátenniük az alaphoz, eddig azonban csak töredékét adták össze a pénznek, melyhez a Magyar Közlöny szerdai száma szerint

Magyarország 189 millió forinttal járul hozzá.

 

A befolyt összegből finanszíroznák a fennálló gazdasági és biztonsági problémákat, amelyek miatt rengetegen életüket kockáztatva szállnak fel a líbiai partokról induló lélekvesztőkre, hogy Olaszországba vagy Máltára jussanak.

Anyagilag támogatnák azokat az afrikai országokat is, amelyek visszafogadnák az Unióba bejutott és illegális migránsnak nyilvánított embereket. Federika Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a találkozó előtt hangsúlyozta, Európának és Afrikának együtt kell működnie, hogy megoldást találjanak a problémára.

Mint mondta, Málta, mint az Afrikához legközelebbi uniós tagállam, tökéletes helyszín. „Egy sziget, és az itt élők jól tudják, hogy

nem lehet kerítéseket felhúzni a tengeri határokra”

– idézi Mogherinit a Malta Today.

Tizennégyen fulladtak az Égei-tengerbe

Szerdán újabb lélekvesztőt nyelt el a tenger. Törökországból Leszbosz szigetére próbált átjutni egy fából készült hajó, amikor felborult.

Tizennégyen, köztük hét gyerek veszett oda, a parti őrségnek 27 embert sikerült kimenteni a vízből.

Az ENSZ adatai szerint idén eddig közel 800 ezer migráns érkezett Európába, mintegy 150 ezren pedig Eritreából, Nigériából és Szomáliából indultak útnak.

Afrikai és európai politikusok Máltán
Afrikai és európai politikusok Máltán
Darrin Zammit Lupi / Reuters

Angela Merkel német kancellár érkezésekor az újságíróknak azt mondta, olyan akciótervről kell megállapodniuk, amely fel tudja venni a harcot az illegális bevándorlással, azonban több lehetőséget biztosít a legális bevándorlásra és a munkavállalásra Európában és Afrikában egyaránt. Mint mondta, segíteni szeretnének az afrikai országok vezetőinek, hogy több lehetőséget tudjanak biztosítani a fiatalok számára, „a szegénységet és az átláthatatlanságot próbáljuk leküzdeni” – jegyezte meg.

David Cameron brit miniszterelnök az emberkereskedelem elleni fellépést sürgette, Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter pedig a gazdagabb országok tehervállalására hívta fel a figyelmet. Dalia Grybauskaite litván elnök azt hangsúlyozta, hogy a kerítések építése nem oldja meg a problémát.

Az EU–Afrika-csúcstalálkozó csütörtök kora délután ér majd véget, azt követően az Európai Unió 28 állam-, illetve kormányfője tart majd nem hivatalos csúcstalálkozót a máltai fővárosban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.