Európai jólét hullahegyeken
„Vizsgálódásaink során arra a következtetésre jutottunk, hogy a kora-modern európai jólét jelentős részben a háborúknak, a járványoknak és a gyilkos városok által okozott pusztításnak köszönhető” – foglalja össze kutatásai eredményét Nico Voigtländer és Hans-Joachim Voth a Center for Economic Policy Research portálján.
A mai közgazdászok rendszerint magától értetődőnek tekintik, hogy a jólét elválaszthatatlan a békétől. Voigtländer és Voigt szerint az európai prosperitás kialakulása nem a békének, hanem épp ellenkezőleg, a háborúknak, a járványoknak és az egészségtelen városoknak köszönhető. A fiatal közgazdászok azt igyekeznek bizonyítani, hogy az ipari forradalmat és a hatékonyabb termelési technikák megjelenését megelőző évszázadokban az európai életszínvonal javulása csak a malthusi elmélet alapján magyarázható.
Az abszolút szűkösség malthusi elmélete szerint az emberiség lélekszáma mértani, az előállított élelmiszer mennyisége viszont számtani sor szerint növekszik. Ez azt jelenti, hogy míg az emberek száma megnégyszereződik, élelmiszerből csak kétszer annyi lesz. A Thomas Malthus angol demográfus által két évszázada felállított tétel értelmében minél nagyobb mértékben nő a népesség, annál kevesebb lesz az egy főre jutó ennivaló, így az éhínség és az azt szükségszerűen követő társadalmi katasztrófa elkerülhetetlen. A jólét időszakos növekedése csak olyankor lehetséges, ha a népesség csökken – a halálozás nő, illetve a csökken a születésszám –, de mivel a jólét növeli a népszaporulatot, a szűkösség hamarosan ismét visszatér.
Az ipari forradalom előtt a termelés hatékonysága nem javult: az ezüstben kifejezett reálkeresetek Európában jelentősen nőttek, miközben a világ más részein stagnáltak. Mivel a termelés hatékonysága nem változott, az életszínvonal emelkedése csak a halálozások növekedésének tudható be.
Voigtländer és Voth kutatásában arra mutat rá, hogy az európai jólét növekedése egybeesik a háborúk és járványok gyakoriságának, illetve az urbanizáció felgyorsulásának időszakával. Az életszínvonal az európaiak harmadának-felének életét követelő 1348–50-es nagy pestisjárvány után, a népesség drámai csökkenésének idején indult emelkedésnek. A pestis elvonulása után kevesebb éhes száj jutott ugyanannyi megtermelhető gabonára, így felesleg képződött, ami lehetővé tette a kereskedelem élénkülését, és előkészítette az ipari forradalmat. A halandóság később is igen magas maradt: történészek szerint a 17. század végén tíz európaiból kilencet közvetlenül érintett valamilyen háború, és a lakosság közel 15 százaléka városlakó volt. A háborúk mellett a zsoldosok, a kereskedők által behurcolt járványok rendszeresen megtizedelték a rendkívül egészségtelen körülmények között élő városlakókat.
„Itáliában a Borgiák harminc éves uralkodása során, az állandó háborúk, a terror, a vérengzések, a gyilkosságok idején virágzott a reneszánsz, Michelangelo és Leonardo da Vinci idejében fénykorát élte a kultúra. Svájcban, a testvéri szeretet földjén ötszáz évig béke és a demokrácia honolt. És mit köszönhetünk nekik? A kakukkos órát” – idézik a közgazdászok Graham Greene A harmadik című kisregényét tanulságképp.
Kérdés persze, hogy mit bizonyít e tanulság. Csak nem azt, hogy a háború használ a kultúrának? Lehet, hogy használ, például a trójai háború nélkül Homérosz nem írhatta volna meg az Iliászt, és a napóleoni háborúk nélkül Tolsztoj sem a Háború és békét. De a két szerző tanulmányának nem ez a tárgya, hanem hogy miként hatnak a háborúk a jólétre. És az nehezen állítható, hogy Itáliában a huszadik század közepéig tartó háborúskodás nagyobb jólétet teremtett volna, mint Svájcban a fél évezrednyi béke.
Nico Voigtländer és Hans-Joachim Voth kutatási eredményeinek újdonsága nem is az, hogy a háborúk jólétet teremtettek egykor (ezt Malthus is tudta már), hanem hogy a háborúk által teremtett felesleg egyúttal azt a művészeti, tudományos és technikai fejlődést is elindította, amely végeredményben hatályon kívül helyezte Malthus elméletét.
