Európai bíróság elé mennek a diszkriminált keresztények

Hitük miatt rúgták ki őket, állítja négy brit keresztény. Brit munkaügyi bíróságok előtt már mind elvesztették perüket, így az Emberi Jogok Európai Bírósága elé járulnának.

A British Airways munkatársát hazaküldték, miután megtagadta, hogy levegye a nyakában függő keresztet. Ő azért vesztette el perét, mert állítólag megszegte az öltözködésre vonatkozó szabályokat. Egy kórházi ápolónőt szintén egy nyaklánc miatt bocsátottak el, a bíróság szerint ezzel egészségügyi és biztonsági előírásokat sértett. A házassági tanácsadót azután rúgták ki, hogy nem volt hajlandó foglalkozni meleg párokkal, egy anyakönyvvezető pedig megtagadta, hogy szentesítse egy homoszexuális pár élettársi kapcsolatát.

Az Egyenlőség és Emberi Jogok Bizottsága elnevezésű brit szervezet viszont felkarolta őket, és azt állítja, a bíróságok túl szűken értelmezték az egyenlőség elvét. A döntés ezek után lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy jogtalanul szabályozzák, hogyan viselkedhetnek a keresztény vallás hívei a munkahelyükön.

A Keresztény Törődés nevű szervezet vezetője szerint az érintettek nem sértettek meg másokat hitükkel. – A döntő kérdés az ügyben az, hogy ezt a négy embert lehetett-e úgy alkalmazni, és tisztelni a hitüket, hogy ezzel ne sértsék mások jogait. És a válasz egyértelműen igen.

A Nemzeti Szekuláris Társaságnak – amely a vallási előjogok ellen küzd – ezzel ellentétes véleménye van. Ha az európai bíróság a négy sértett javára dönt, akkor az aláássa a brit egyenlőségi törvényt. Szerintük ez szentesítené a jogok hierarchiáját, amelynek a csúcsán a vallás állna, és a munkáltatók, valamint a meleg párok látnák kárát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.