galéria megtekintése

Európában portyáznak Putyin Farkasai

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 28. számában
jelent meg.


Poór Csaba
Népszabadság

Alekszandr Zaldosztanovot nem érdekli a tiltás. Az általa vezetett híres-hírhedt orosz motorosklub, az Éjszakai Farkasok tagjai annak ellenére elindultak Berlinbe, a második világháborús győzelem 70. évfordulójára időzített, fél Európát érintő túrájukra, hogy sem Lengyelország, sem Németország nem adott beutazási engedélyt nekik.

Varsó azzal mondott nemet, hogy nem szolgáltattak elegendő adatot az útitervükről, Ewa Kopacz kormányfő pedig provokációnak nevezte az akciót. Berlinben úgy vélik, a felvonulás nem segíti a német–orosz kapcsolatok erősítését, megzavarhatja az évfordulós megemlékezéseket, ezért érvénytelenítették a már kiadott vízumokat. Varsói sajtóértesülések szerint a balti orosz enklávéból, Kalinyingrádból kétszázan így is bejuthattak lengyel területre, egy Belarusz felől érkező csoportot viszont hétfőn visszafordítottak a határról.

A Farkasok a lengyel határon
A Farkasok a lengyel határon
Vasily Fedosenko / Reuters

A lépésre nyomban magyarázatot követelt az orosz külügyminisztérium, amely egy korábbi közleményében hangoztatta: a lengyel hatóságok „a legnemesebb célokra is” rosszul reagálnak. Az érintett országokban azonban éppen az váltott ki aggodalmat, hogy nincsenek meggyőződve e célok nemességéről. Az Éjszakai Farkasok ugyanis ma már nem egyszerűen bőrruhás, szabadságszerető, hazafias érzelmű motorosok közössége, hanem egyre inkább politikai tömörüléssé, amolyan különítménnyé válik, amely kész az ököljoggal élve is szembeszállni a hivatalos orosz politika bírálóival, és amelynek vezetője, az inkább a Sebész (Hirurg) gúnynéven ismert Zaldosztanov barátjának tekinti Vlagyimir Putyin államfőt.

 

És nem is alaptalanul. Putyin 2009-ben – akkor miniszterelnökként – kereste fel először a csapat moszkvai főhadiszállását, és azóta több-kevesebb rendszerességgel találkozik velük. Többször részt vett nyári találkozójukon, vezette – igaz, csak háromkerekű motoron – a felvonulásukat. 2012-ben még az akkori ukrán elnökkel, Viktor Janukoviccsal kitűzött megbeszéléséről is elkésett, mert betért az éppen Szevasztopolban táborozó Farkasokhoz, egy évvel később pedig a Sebészt a Dicsőség érdemrenddel tüntette ki „az ifjúság hazafias neveléséért végzett aktív munkájáért”.

Alekszandr Zaldosztanov, a Sebész
Alekszandr Zaldosztanov, a Sebész
Maxim Zmeyev / Reuters

Zaldosztanov kacskaringós úton lett lázadó rockerből a nacionalista motorosok vezére, aki rendszeresen bírálja a Nyugatot, Amerikát, és megköszönte Barack Obama elnöknek, hogy tavaly decemberben felkerült az USA szankciós listájára. Az 52 éves férfi Moszkvában szerzett fogorvosi diplomát. Egy ideig szájsebészként dolgozott (innen a gúnyneve), miközben szabadidejében a heavy metal zene rajongóinak életét élte, majd motorozni kezdett. 1985-ben feleségül vett egy német újságírónőt, és évekig Nyugat-Berlinben élt.

A róla megjelent cikkek szerint a Sexton (Sírásó) bárban is dolgozott, ott ismerkedett az amerikai gyökerű Pokol Angyalai motorosbandával, annak filozófiájával. Hazatérve valami hasonlót akart Moszkvában is megvalósítani. 1989-ben alakította meg – akkor még angol, Night Wolves néven – az Éjszakai Farkasokat, amely inkább amolyan balhés csapat volt, igazi elismerést például állítólag azzal lehetett kivívni benne, ha valaki egy közlekedési rendőr mellett elszáguldva ki tudta rúgni annak kezéből a gumibotot. Aztán a hírek szerint Zaldosztanov rátette kezét a Moszkva motorosmozgalmának egészére, a más kezdeményezéseket társai segítségével, keményen elfojtották.

Sztálin arcképe az európai turnéra induló motorosok zászlaján
Sztálin arcképe az európai turnéra induló motorosok zászlaján
Sergei Karpukhin / Reuters

A Sebész nyilatkozataiból meglehetősen zavaros eszmerendszer áll össze, amelyben megfér együtt a harcias nacionalizmus, a pravoszláv hit és Sztálin istenítése.Motoros felvonulást szervezett Kirill pátriárka támogatására, kiállt a Krím bekebelezése, a kelet-ukrajnai szakadárok mellett, nemrég pedig többedmagával létrehozta az Antimajdan szervezetet. Ennek célja, hogy személyes elrettentéssel akadályozzák meg a kijevi kormányellenes megmozdulásokhoz, a Majdanhoz hasonló ellenzéki akciókat Oroszországban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.