Etnikai zavargások Moszkvában: ’kemény valuta’ lehet a munkaerőpiac

A bevándorlók elleni akciók szigorításával reagált a rendőrség Moszkvában azokra a zavargásokra, amelyek a hét végén robbantak ki egy külvárosi negyedben, Nyugat-Birjulevóban. Sajtójelentések szerint több mint ezer vendégmunkást állítottak elő a helyi piac és zöldségraktár környékén, ahol vasárnap éjszaka több mint ezer feldühödött ember tört-zúzott.

A bevándorlók elleni akciók szigorításával reagált a rendőrség Moszkvában a zavargásokra, amelyek a hét végén robbantak ki egy külvárosi negyedben, Nyugat-Birjulevóban. Sajtójelentések szerint több mint ezer vendégmunkást állítottak elő a helyi piac és zöldségraktár környékén, ahol vasárnap éjszaka több mint ezer feldühödött ember tört-zúzott. A felháborodást az okozta, hogy a múlt csütörtökön egy egyelőre ismeretlen, feltehetőleg kaukázusi vagy közép-ázsiai származású férfi meggyilkolt egy a barátnőjének védelmére kelő, 25 éves, orosz fiatalembert. A békés „népgyűlésként” meghirdetett demonstráció résztvevői eredetileg azért vonultak az utcára, mert úgy találták, hogy a hatóságok tétlenkednek az ügy kivizsgálásával, ám – rendőrségi tájékoztatás szerint – a hozzájuk csapódó nacionalisták és futballhuligánok feltüzelték őket. Szétvertek egy bevásárlóközpontot, autókat borogattak fel, megdobálták a megfékezésükre kivezényelt rendőröket, majd a zöldségraktár ellen indultak, mivel azt a helyiek az illegális bevándorlók, egyszersmind a kerületben zajló drogkereskedelem központjának tartják.

A hétfő hajnalra lecsendesített rendbontásokban több mint harmincan – köztük legkevesebb hat rendőr – megsérültek, és csaknem négyszáz embert állítottak elő. A történtekről Vlagyimir Putyin államfőt is tájékoztatta Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, Gennagyij Onyiscsenko országos tiszti főorvos pedig közölte: „rendteremtés céljából” bezárták a kétes hírű zöldségpiacot.

Az intézkedések a jelek szerint valamelyest megnyugtatták a kedélyeket, igaz, azt nem tudni, meddig. Hiszen hasonló megmozdulások több helyen is voltak már Oroszországban. 2010 decemberében például a moszkvai Kreml tövében, a Manyézs téren tartottak tömegtüntetést futballhuligánok és nacionalista fiatalok, miután egy szurkolótársukat egy hétköznapi konfliktusban leszúrta egy kaukázusi férfi. Legutóbb pedig az idén júliusban, a Volga menti Pugacsovban voltak hasonló megmozdulások, amelyek több elemző szerint is kódolva vannak a több mint 140 milliós, de ENSZ-adatok szerint 11 millió bevándorlónak otthont adó Oroszországban. Az olykor valóban kihívóan viselkedő, ám túlnyomó többségükben kiszolgáltatott sorban élő vendégmunkások ügyét komoly gondnak – egy felmérés szerint Moszkvában a közlekedési dugók mögött a második legsúlyosabb problémának – tartja a közvélemény.

Újra és újra lesznek hasonló rendbontások – véli Alekszej Makarkin, a Politikatechnológiai Központ moszkvai elemző cég vezérigazgató-helyettese is. - A hatalom ilyenkor igyekszik látványosan reagálni, aztán ahogy lecsillapodnak a kedélyek, minden úgy folytatódik, ahogy korábban: a törvényeket nem tartják be, tovább virágzik a korrupció, a bevándorlók száma pedig nő – mondta a Népszabadságnak.  A jelenség hátterében több tényezőt is lát az elemző. Az emberek tartanak az idegenektől, akik nem asszimilálódnak új környezetükben, a saját kultúrkörükben élnek. Az etnikai alapú rendbontások többnyire olyan, kistelepüléseken vagy nagyvárosi negyedekben törnek ki, ahol az átlagosnál alacsonyabb az életszínvonal, az elkeseredettség könnyen vezet idegenellenes dühhöz. Ráadásul az oroszok többsége nem bízik a hatalomban, például abban, hogy a bűnös megbűnhődik, ez pedig sokakat hajlamossá tesz az önbíráskodásra – adott helyzetelemzést Makarkin.

A politika felelősségét más szempontból is felvetik a moszkvai elemzők. A múlt hónapban lezárult polgármester-választási kampányban kulcstéma volt a jelentős részben illegális vendégmunkások ügye, aztán ahogy lezajlott a szavazás, „a moszkvaiak ismét egyedül maradtak a bevándorlókkal” – írja például az utro.ru. A hírportál arra is rámutat, hogy a munkaerő-piaci hozzáférés csaknem olyan „kemény valuta” a bevándorlók többségét adó szovjet utódállamokkal fenntartott kapcsolatokban, mint az olcsó gáz vagy a kőolaj. Segítheti ugyanis annak a moszkvai törekvésnek a megvalósítását, hogy Oroszország –  az eurázsiai gazdasági térség létrehozásával – a befolyása alatt tartsa ezeket az országokat.

Több mint ezer vendégmunkást állítottak elő a helyi piac és zöldségraktár környékén hétfőn
Russian police detain migrant workers during a raid at a vegetable warehouse complex in the Biryulyovo district of Moscow October 14, 2013. Over 1,000 migrants were detained across Moscow on Monday in sweeping police raids following Sunday's riots after a killing blamed on a migrant. REUTERS/Ivan Stolpnikov (RUSSIA - Tags: CIVIL UNREST CRIME LAW SOCIETY IMMIGRATION BUSINESS EMPLOYMENT) - RTX14AVN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.