'Érinthetetlen' nő az indiai parlament élén

India történelmében először az érinthetetlenek rétegéből való nőt választottak meg a parlamentje alsóházának elnökévé.

A 64 éves Meira Kumar 1985-ben lépett politikusi pályára, azt megelőzően diplomataként dolgozott. Az április-májusi indiai törvényhozási választásokon győztes Manmohan Szingh kormányfő vezette Indiai Nemzeti Kongresszus párt győzelme segítette őt az alsóház élére.

Kumar eddig ötször került be képviselőként a parlamentbe, és volt a társadalmi igazságosság minisztere is. A házelnöki tisztért lefolytatott választáson nem volt ellenfele. Ő maga történelmi eseménynek és saját magára nézve is rendkívül fontosnak nevezte, hogy nőként az alsóház elnökévé választották.

Az 1,17 milliárd lakosú Indiában 165 millió az érinthetetlenek száma. Őket nem illesztették be annak idején a háromezer éves kasztrendszerbe, azon kívül kerültek, s ezért tisztátalannak minősültek. Az ellenük irányuló erőszakos cselekmények és zaklatások az indiai mindennapi élet részét képzik. Nehezebben jutnak munkához, lakáshoz és oktatáshoz. A kasztrendszert Indiában 1950-ben hivatalosan eltörölték, de a diszkriminációt nem sikerült felszámolni, és az ENSZ egy 2007-ben megfogalmazott állásfoglalása szerint lényegében még mindig létezik a kaszthoz tartozás vagy a kaszton kívüliség alapján hátrányos megkülönböztetés Indiában.

Ugyanakkor az indiai közélet szereplői között eddig is volt az érinthetetlenek közül kikerülő politikus, például az 2005-ben elhunyt Kocseril Ráman Nárájanan, aki 1997 és 2002 között India köztársasági elnöke volt. Kumar apja is valaha miniszterelnök-helyettesi tisztet látott el.

Kumar házelnökké választása egyben azt is jelzi, hogy az indiai politikai színtéren mind jelentősebb szerepet kapnak a nők. Az ország államfője 2007 óta ugyancsak nő, Pratibha Patil. A korábbi évtizedek legendás kormányfője, az 1966-ban megválasztott Indira Gandhi ugyancsak nő volt egy olyan országban, ahol a női nem képviselői gyakran a társadalmi igazságtalanságok szenvedő alanyai.

 

 

Meira Kumar, az indiai parlament alsóházának első elnöknője megérkezik Új Delhibe 2009. június 3-án
Meira Kumar, az indiai parlament alsóházának első elnöknője megérkezik Új Delhibe 2009. június 3-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.