galéria megtekintése

Erdogan megunta a sajtószabadságot, és nem érdekli, mit gondol a Nyugat

8 komment


Miklós Gábor

Péntek óta végképp nincs sajtószabadság Törökországban – mondta telefonon lapunknak egy török kolléga. Arra kértük, kommentálja, ami akkor történt a Zaman napilap kiadójának isztambuli központjánál. Azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy Recep Tayyip Erdogan elhatározta, lecsap minden ellenzéki véleményformálóra. Korábban, amikor az Alkotmánybíróság döntése szabadon engedte a Cumhuriyet ellenzéki napilap két vezető munkatársát, akiket államellenes összeesküvéssel vádoltak, azt mondta: tudomásul veszi, ám nem tiszteli a bíróság ítéletét.

Erdogan eddig is semmibe vette a sajtószabadságot, a hatóságok rengeteg újságírót tartóztatnak le és tartanak börtönben, többnyire terrorizmus vádjával. Az is annak számít, ha valaki beszámol a kelet-törökországi kurd területeken zajló eseményekről. Börtönbe kerülhet az is, akinek kijelentéseit az elnökre sértőnek találják. „Ezért

ne számíts arra, hogy a nevemet adom a nyilatkozathoz”

 

– mondta. Azt mondta, hogy Erdogan azért is „szabadult el”, mert úgy véli, Európa, a Nyugat annyira függ tőle, hogy ezeket a lépéseit nem fogják megtorolni. Egyébként is, ha azt mondják róla, hogy „narcisztikus”, az igen erős eufémizmus a pszichikai állapotát illetően – mondta az isztambuli újságíró.

Péntek délelőtt a 6. számú isztambuli büntető békebíróság ügyészségi indítványra döntött úgy, hogy a Zamant is kiadó Feza Media csoportot gondnoki testület irányítása alá helyezi. Az ügyészség azt állította, hogy a kiadó a Fethullah Gülen iszlám hittudós „terrorista” szervezete irányítása alatt áll, és kapcsolatban van a Kurdisztáni Munkáspárt szeparatista gerillahadsereggel. Pár nappal korábban hasonló döntést hoztak két tévécsatorna ellen, amelyeket szintén gülenista érdekeltségnek tartanak.

A Zaman Törökország legnagyobb példányszámban megjelenő újságja, a múlt hónap végén 650 ezer példányban nyomták. Angol nyelvű napilapot is megjelentetnek Today's Zaman címmel, ezenkívül még más újságokat is kiadnak, közte az Aksiyon hetilapot.  A céghez tartozik a Cihan hírügynökség. A Zaman nyilvánvalóan a Gülen-mozgalom orgánuma. Pár éve még – megfelelve Erdogan Igazság és Fejlődés Pártja (AK) és a Hizmet mozgalom közötti stratégiai szövetségnek – a Zaman lelkesen támogatta az AK-t. Akkoriban nyilvánvaló volt, Fethullah Gülen emberei főszerepet játszanak Erdogan iszlamista „őrségváltásában”, amellyel leváltani készült a korábbi világi kemalista elitet az államigazgatás, az oktatás, a kultúra és a média minden kulcspozíciójában.

Ma könnygázzal próbálták meg elzavarni az újság épülete előtt tüntetőket
Ma könnygázzal próbálták meg elzavarni az újság épülete előtt tüntetőket
Osman Orsal / Reuters

A Gülen-szervezethez tartozó rendőrök és ügyészek koncepciós eljárások sorozatát folytatták le az úgynevezett Ergenekon-összeesküvés körül, amellyel tábornokokat, vezető értelmiségieket juttattak rács mögé. A pennsylvaniai  házában élő Gülen egy idő után úgy látta, hogy Erdogan „elszabadult”. Nem tetszettek neki Nyugat-ellenes kirohanásai, a politikai iszlamizmus radikalizálódása, az Izrael-ellenes fordulat. Gülen a vallások és civilizációk közötti párbeszédet hirdeti. A szervezet munkába lépett, s a gülenista rendőrök, ügyészek most az AK minisztereinek, sőt az Erdogan-családnak a korrupciós ügyeit kezdték firtatni.

Velük a szervezet sajtója is. Ekkor hirdetett harcot Erdogan a „párhuzamos állam” és a gülenista terroristák ellen. Jellemző, hogy több szerzőt azért csuktak be, mert írtak a Gülen-szervezet befolyásáról. Egyikük könyvet jelentetett meg az Imám hadsereg címmel, amit betiltottak. A szerzők azután jöhettek ki a börtönből, amikor megromlott a Gülen–Erdogan-viszony. A helyzet

nagyon hasonló a Simicska-média páfordulásához.

A szakításnak most a Zaman munkatársai lettek áldozatává. A rendőrség szétverte az értük tüntetőket, a főszerkesztőket eltávolították az épületből, sokakat megbilincseltek. A korábbi tapasztalatok arra mutatnak, hogy az így ellenőrzés alá helyezett médiumok többnyire gyorsan megszűnnek Törökországban.

Így akarták megfutamítani a tüntetőket:

A törökországi politika sajtószabadság-érzékenysége soha nem volt különösebben erős. A Cumhuriyet vezető szerkesztőire azért vár súlyos ítélet, mert a lap beszámolt róla, hogy a MIT nevű titkosszolgálat teherautószámra szállított fegyvereket szíriai dzsihadistáknak. Kurd újságírók tucatszámra ülnek börtönben, mert írtak a kelet-törökországi erőszakról. Korábban a kurd nyelv használata is elegendő volt ahhoz, hogy valakit államellenes vádakkal bíróság elé állítsanak. Több esetben

emeltek vádat neves személyiségek ellen a „török nemzet megsértéséért”, mert írtak vagy beszéltek a száz évvel ezelőtti törökországi örményirtásról. 

Az utóbbi időben csak romlott a helyzet. Erdogant külpolitikai és gazdasági kudarcok sorozata érte, s ezért a nemzetellenes terrorista erőket hibáztatja. A törökök nagy része az állami kézben lévő tévét nézi, állami ellenőrzés alatti vagy baráti médiából értesül a történtekről. Egyébként is nagy hagyománya van ebben az országban is az összeesküvés-elméleteknek.

A Zaman elleni akció ellen természetesen sokan és határozottan tiltakoznak. Közleményt adott ki több újságíró-védelmi és sajtószabadság-ügyben érdekelt szervezet, az EU, az EBESZ és az amerikai kormány is. A kormánymédia erről nem számolt be. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.