A most az államfői posztra pályázó miniszterelnök tizenkét éve főszereplője országa politikájának, és komolyan elhatározta, hogy az is marad még tíz évig. 2023-ban lesz a Török Köztársaság kikiáltásának századik évfordulója, Erdogan ezt a jubileumot a magáénak is akarja tudni. Sok törökben azonban felvetődik a kérdés: vajon köztársaság lesz-e még akkor az ország abban az értelemben, ahogy alapítója, Kemal Atatürk megálmodta? A nagy előd világi államot akart, amely a Nyugat normáit követi, szakít az oszmán hagyományokkal, az iszlám vezérelte országgal. Erdogannak viszont nem ezek az ideáljai. Politikájával gyakorlatilag leváltja az alapítót.

Recep Tayyip Erdogan tizenkét éve főszereplő Törökországban

Rövid, mindössze harmincnapos volt a választási kampány, és ezt az időszakot a kormányfő tökéletesen elfoglalta. Végigutazta az ország nagyvárosait, tele volt vele az állami és a kereskedelmi média is. Volt olyan júliusi hét, amikor az állami TRT Türk tévé 305 percben foglalkozott vele, miközben két kihívójára egy percet sem szánt.

A média elfoglalása, a magánkézben lévő sajtó megfélemlítése Erdogan pártjának és magának a kormányfőnek fontos módszere. Beszédeiben személyükben támadja a rendszerével kritikus újságírókat.

A miniszterelnök az anatóliai szunnita többséghez szól, magát úgy mutatja be, mint ennek a konzervatív csoportnak a fő reprezentánsát.

Ez azért is fontos, mert a világi (szociáldemokrata és nacionalista) ellenzék Ekmelettin Ihsanoglu személyében mélyen vallásos jelöltet állított.

Erdogan őt azzal támadja, hogy nem elég török, mert a tudós és diplomata Egyiptomban, egy kairói török családban született. A harmadik jelöltet, Selahattin Demirtast, a baloldali HDP (Népi Demokrácia Pártja) kurd szervezet vezetőjét pedig azzal bírálja, hogy nem is igazi kurd,mert a zaza népcsoporthoz tartozik.

Az ellenfeleknek igen kicsi esélyt hagytak a törvények. A magánadományokat mintegy egymillió forintnak megfelelő török lírában maximálták, miközben a számítások szerint a törökországi elnökválasztási kampány költsége 10-14 millió dollár lehet. Erdogan választási hadjáratának fő elemévé tette a gázai háborúskodást, és hevesen támadta Izraelt. Ellenfelei viszont felrótták neki, hogy kormánya nem törődik az iraki törökökkel (turkománokkal), akiket az Iszlám Állam szélsőséges szervezet üldöz. A kormányfő óvatosan kezeli a terrorcsoportot, amelyet bizalmas viszony fűz a török titkosszolgálathoz.

Erdogan azt állítja, hogy – bár az államfő eddig csak jelképes vezetője volt az országnak – ha elnök lesz, aktívan részt vesz a politika irányításában. Ehhez új alkotmányt kell elfogadtatnia. Azt is ígéri, hogy nem változtat a gazdaságpolitikán, hiszen a török gazdaság jól teljesít. Igaz, a kormányfő a keleti nyitást szorgalmazza, a fejlődés viszont elsősorban az EU-val kötött vámunió előnyeinek köszönhető.

A politikus a feltörekvő középrétegeket támogatja, de kerüli a nagyobb konfliktusokat az ország régi milliárdos dinasztiáival. Velük csak akkor szállt szembe, amikor azok a politikai ellenfelei mellé álltak. Mint például a Koc család aktuális feje a tavalyi Gezi parki tüntetések után. A demonstrációsorozat egyébként jelezte, hogy Erdogannak és politikájának erős ellentábora van, ám ez kisebbségbe került az országban.