Eltörlik a német vizitdíjat

Már készülnek a jövő évi választásokra a német kormánypártok, akik megegyeztek, jövő évtől eltörlik a vizitdíjat, aminek semmi értelme nem volt: nem csökkent az orvoshoz járók száma, és nem is hozott sok bevételt.

A kereszténydemokraták (CDU), a keresztényszociálisok (CSU) és a szabaddemokraták (FDP) egy teljes éjszakát töltöttek azzal, hogy megállapodjanak az állampolgároknak szánt újabb juttatásokról – kiváltva ezzel az ellenzék felháborodását. A hajnalig tartó egyeztetéseket "marhavásárnak" nevezték a szociáldemokraták, és szemérmetlen, választások előtti osztogatásról is szó esett.

A CDU, a CSU és az FDP főtitkára megállapodott abban, hogy 2013. január elsejétől eltörlik a vizitdíjat. 2004 óta negyedévente 10 eurót kellett fizetni az első orvosi látogatásért. Ettől azt remélték, hogy csökken az emberek kedve ahhoz, hogy orvoshoz járjanak, és lehet spórolni az egészségügyi kiadásokon.

Ám a tapasztalatok szerint az egésznek semmi értelme nem volt: nem esett vissza az orvoshoz járók száma vagy annak gyakorisága, és a vizitdíj mindössze évi kétmilliárd euró bevételt hozott. Erre most semmi szükség, mert a betegbiztosítók jelentős – több mint 20 milliárd eurós – többlettel zártak, és egy részük már jelezte is: visszatéríti a biztosítottaknak a vizitdíjat, ha igazolják, hogy rendszeres szűrővizsgálatokon vesznek részt, vagy sportolnak.

A vizitdíj eltörlése bizonyosan népszerű intézkedés lesz a jövő szeptemberi választások előtt – okoskodhatnak a kormánypártok, és egyelőre a költségvetés szempontjából nem is fájdalmas.

Diadalmaskodott a bajor CSU vitatott javaslata is arról, hogy fizessenek otthoni nevelési díjat azoknak az anyáknak, akik nem adják óvodába a gyerekeiket. Jövő augusztustól havi 100 eurót kaphatnak a két év alatti, 2004-től pedig 150 eurót a három év alatti gyerekek otthontartásáért – ha ezzel sem terhelik meg az amúgy nem túlságosan kiépült óvodai hálózatot. Az ellenzéki SPD szerint ez meglehetősen rossz üzenet, egyrészt nem segíti a kisgyerekes anyák munkába állását, másrészt legfeljebb a jól szituált családoknak jön jól "zsebpénzként".

A korai szocializáció a németül gyengén vagy alig beszélő bevándorló családoknál különösen fontos lenne, de a pénzjuttatással épp ezek a gyerekek maradnak majd otthon. A szociáldemokraták már jelezték, hogy ezt az intézkedést meg fogják támadni az alkotmánybíróságon.

Emeli a kormány a minimálnyugdíjat is: azoknak a volt munkavállalóknak, akik ledolgozták a 40 évet, de nincs meg a 688 eurós bevételük, az adóbevételekből pótolják ki nyugdíját. A Die Welt című konzervatív lap szerint az intézkedések az időseket favorizálják a fiatalok rovására, a költségeket a fiatalabb nemzedéknek kell majd állnia. Mert adó- vagy járulékcsökkentésről – hiába megy jól a német gazdaságnak – egyelőre szó sincs.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.