Eltemették Timoscsuk Mihályt

Katonai tiszteletadás mellett temették el Beregszászon Timoscsuk Mihály szerződéses katonát, aki a kelet-ukrajnai harcok során esett el augusztus 13-án.

A fiatalember a Kárpátaljai Magyar Főiskolán szerzett diplomát - írja a hirado.hu. Katonai szolgálata januárban ért volna véget. Családja elmondása szerint éppen a születésnapján vesztette életét, amikor a szakadárok rakétatüzet zúdítottak az egységükre. A temetés költségeit az önkormányzat állta, a család anyagi segítséget kap.

Beregszász főterén félárbocra eresztették a zászlókat. A II. Rákóczi Ferenc Főiskolán gyászszalagot erősítettek a magyar és az ukrán zászlóra. Az áldozat, Timoscsuk Mihály szerződéses katona volt.

Édesanyja elmondta: leszereléséig öt hónap lett volna hátra. „Azt mondták, csak egy hónapra viszik el, és majdnem hat hónapig volt. Három hónap után járt volna neki egy kis szabadság, vagy 3-4 nap, de nem engedték haza. És ami a legfontosabb, pontosan a születésnapján halt meg, augusztus 13-án"- mondta Timoscsuk Irén.

Timoscsuk Mihályt három hónapja a leghevesebb harcok helyszínére, Luhanszk és Doneck környékére vezényelték. Sorozatvető rakétafegyverrel támadták meg az egységüket az oroszpárti szakadárok és találat érte azt a páncélozott csapatszállító járművet, amelyik alá négy bajtársával együtt fedezékbe húzódott. Az ukrajnai harcok újabb beregszászi áldozatát a Művelődési Házban ravatalozták fel.

„Mihály hősi halált halt az államunk és népünk védelmében. Nincsenek olyan szavak, olyan állami kitüntetések, amelyek pótolhatják a család számára a fiút,a testvért, nekünk pedig a bajtársunkat"- mondta az elesett katona egyik parancsnoka, Valentin Szlobodanyuk.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nemrégiben forródrótot létesített a mozgósítással kapcsolatos problémák, kérdések bejelentésére.

A KMKSZ adatai szerint körülbelül 50 kárpátaljai magyar harcol Kelet-Ukrajnában, és további 90-en számíthatnak hamarosan a mozgósításra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.