Eltávolítják a közéletből a Kadhafi-rezsim politikusait

Az erről szóló törvény elfogadása után megszüntették a blokádot azok a milíciák, amelyek jogszabályt követelve korábban körülvették a kül- és az igazságügyi minisztérium épületét.

Kizárják Líbia politikai életéből azokat a személyeket, akik vezető tisztségeket töltöttek be a Kadhafi-rezsim idején. Az erről szóló vitatott törvényt vasárnap fogadta el a tripoli  parlament. Az előző rendszerben is szerepet vállaló politikusok száműzésére 157 képviselő voksolt 115 ellenében. A jogszabályt a parlament jogi bizottságának még jóvá kell hagynia.

Az egyelőre nem világos, hogy a törvény kiket érint majd. Az elfogadott szöveg meglehetősen homályos, és az első jelentések szerint semmiféleképpen nem vonatkozik a jelenlegi parlamenti elnökre, Mohamed Magarifra, aki a Kadhafi-rezsim idején az 1980-as években indiai nagykövet volt. Valószínűleg nem kell távoznia Ali Zeidan kormányfőnek és négy miniszterének, illetve mintegy tizenöt parlamenti képviselőnek sem. Zeidan a hetvenes években diplomataként szolgálta Kadhafi-rezsimet, 1980-ban azonban csatlakozott az ellenzékhez. Az elképzelések szerint Tripoliban bizottságot állítanak fel, amely megállapítja, kire vonatkozik a törvény és kire nem.

Az értelmezési problémák ellenére Líbia fővárosában az emberek üdvrivalgással fogadták a törvény elfogadását. Tripoli főtere zsúfolásig telt Kadhafi-ellenes tüntetőkkel, azok a milíciák pedig, amelyek korábban terepjárókkal és kalasnyikovokkal vették körül a külügyminisztérium  és az igazságügyi tárca épületét is, most megszüntették a blokádot. Több tucat, terepjáró még mindig az igazságügyi minisztériumnál parkol; a milíciák egyik képviselője vasárnap azt mondta, hogy mindaddig nem távoznak, amíg a miniszterelnököt nem kényszerítik lemondásra.

Az egykori diktátor, Moammer Kadhafi 1969-ben került hatalomra. Uralmát a líbiai felkelők 2011. augusztus 20-án döntötték meg, a menekülő diktátort pedig két hónappal később, október 20-án a szülővárosában, Szirtében meglincselték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.