Először látogatott el a szudáni elnök a déliekhez

Omar al-Bashir szudáni elnök Dél-Szudán 2011-es függetlenné válása óta először látogatott az országba.

Omar al-Bashir szudáni elnök Dél-Szudán 2011-es függetlenné válása óta először látogatott az országba. Bashirt déli kollégája, Salva Kiir közöntötte Juba repterén, miközben egy katonai zenekar a két ország himnuszát játszotta. A fővárosban magas volt a biztonsági készültség, az utakon csak állami járműveket lehetett látni, a járókelőket pedig folyamatosan ellenőrizték.

A több mint húsz évig tartó szudáni polgárháborúnak egy békemegállapodás vetett véget 2005-ben. Eszerint Dél-Szudán autonóm tartomány lett, és a terület népszavazás útján dönthetett függetlenségéről. A 2011. januári referendum után Dél júliusban kiáltotta ki függetlenségét. Ezek után a két ország közel került a háború kirobbanásához. Jelenleg sok határterület hovatartozása vitatott, a két elnök a találkozón is a kétezer kilométer hosszú határvonal pontos meghúzásáról beszélt.

A két ország közötti feszültség fő oka a területvitákon kívül az olaj. A függetlenséggel a déli állam ugyanis magával rántotta a szudáni olajtermelés közel háromnegyedét. A két ország nem tudott megegyezni abban, hogy Délnek mennyit kell azért fizetnie, hogy az olaját a szudáni csővezetékeken keresztül exportálja. A viták csúcspontján tavaly Dél leállította az olajtermelést, amely nagy érvágást jelentett mindkét ország számára. Márciusban végre sikerült megegyeznie a két országnak az olajtermelés újraindításáról az etióp fővárosban, Addisz-Abebában tartott tárgyalásokon. Akkor abban is megállapodtak, hogy visszavonják a katonákat a határterületekről, illetve egy demilitarizált zóna létrehozásán jelenleg is dolgoznak. (BBC)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.