Előkerült a királynő harmadik világháborús beszéde

II. Erzsébet egységre, határozottságra, és arra biztatta volna a briteket, hogy imádkozzanak a „nukleáris háború őrületének” éjszakáján – derült ki az 1983-as beszéd most nyilvánosságra hozott szövegéből.

Több száz, 1983-ból származó dokumentumot hozott ma nyilvánosságra a brit Nemzeti Archívum, többek között egy elképzelt, harmadik világháború forgatókönyvét, írja a The Guardian. Kiderül, hogy a Whitehall annak idején elkészített II. Erzsébet királynő számára egy beszédet, amelyet akkor kellett volna elmondania, ha Nagy-Britannia hadba lép a Szovjetunió ellen, és kitör a harmadik, nukleáris háború. A Whitehall számba akarta venni a lehetőségeket, és ennek a 320 oldalas forgatókönyvnek volt része a királynő beszéde, amelyben II. Erzsébet a „háború őrültségéről”, és a „rossz célra fordított technológia gyilkos erejéről” beszélt volna.

A beszéd elején II. Erzsébet felidézte volna legutóbbi, karácsonyi szavait, amikor még távolinak tűnt a háború. Kislánykori emlékeivel folytatta volna, ahogy testvérével „szomorúan, de büszkén” apja szavait hallgatta a rádión 1939-ben, és azóta sem gondolta volna egyszer sem, hogy ez a szomorú feladat egyszer még rá fog hárulni. András herceg helikopterpilótaként már akcióba lépett, és a királynő szavai szerint „ez a szoros családi kötelék az, aminek a legnagyobb védelemnek kell lennie az ismeretlen ellen.”

Más dokumentumok a kormány vitájáról szólnak a Brit Orvosi Szövetséggel (BMA), a BMA számításai szerint ugyanis egy nukleáris csapásban 33 millióan – egyedül Londonban egymillióan – halnának meg. Egy irat azt magyarázza a leendő miniszterelnöknek (1983-ban választásokat tartottak Nagy-Britanniában), hogy abból a Downing Street-i helyiségből, amit a különleges helyzetek idején ülésező válságtestület (COBRA) használ, hogyan lehet nukleáris támadást indítani. Azt tanácsolják a leendő miniszterelnöknek, hogy szovjet támadás esetén szórja szét az országban a minisztereket, akik „embrió-kormányokat” alakíthatnának, hogy akkor sem maradjon vezetés nélkül az ország, ha Londont lerombolják és a miniszterelnököt megölik.

A beszédet akkor készítették el, amikor Nagy-Britannia moszkvai nagykövete közölte Londonnal, hogy Jurij Andropov pártfőtitkár háborús retorikája mélységesen nyugtalanító. Az ekkor kitalált forgatókönyv szerint egy új, harcias szovjet vezetés került volna hatalomra, amely megtámadta volna a Német Szövetségi Köztársaságot, a skandináv országokat, Olaszországot és Törökországot. Ezután következett volna a nukleáris csapás. A forgatókönyv szerint a nukleáris háború előestéjén félmillió ember tartott éppen a Wales-i hegyekbe, hogy elmeneküljön a támadások elől, amelyekben már több ezren meghaltak. A hadsereg bázisa Skóciában van, Londonban pedig háborúellenes tüntetéseket tartanak. Az alkohol iránti kereslet rohamosan nő, a kórházak gyógyszertartalékait pedig kifosztják. A védelemért felelős vezetők arra a következtetésre jutnak, hogy a NATO-nak kell először bevetnie nukleáris fegyvert, különben legyőzi őket a Szovjetunió, amelyet a szövegben következetesen Orange-nak neveznek. Végül az Orange vezetői béketárgyalásokat javasolnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.