Élő adásban „kurvázott" a cseh elnök

Országos felháborodást váltott ki Milos Zeman, aki a prágai közrádió (CrO) hagyományos hétvégi rádiós belpolitikai beszélgetőműsorában durva szavakat használt.
Fotó: Milan Malícek
A cseh elnökök vidéki rezidenciájából, Lányból közvetített élő adásban megdicsérte a jelenlegi kabinetet, főleg a szociálisan kiszolgáltatott polgárokat támogató jóléti intézkedéseiért, azután viszont keményen megbírálta a kormánykoalíciót, amely az elnök vétója ellenére elfogadta az állami tisztségviselők jogállásáról rendelkező törvényt, amely alapján marad a mindenkori kormánypártok által kinevezett államtitkári tisztség.

„A kormány tagjai ezzel az elkurvított jogszabállyal behódoltak az ellenzéknek" – vélekedett Milos Zeman. Aki a további kérdésre válaszolva, kifejtette, hogy egyetértett az orosz Pussy Riot tagjainak bebörtönzésével.

„Amit tett ez a pornográf banda a pravoszláv templomban, az minimum garázdaság, egyébként pedig a társaság egyik tagja várandósan nyilvános helyen szeretkezett, ami ugyancsak felháborító – közölte, majd ő kérdezte meg a közrádió munkatársát, hogy tudja-e, mit jelent az a szó, hogy pussy? S azonnal válaszolt is: „Hát azt, hogy punci. Szóval kurva itt, kurválkodás ott, ezt az ügyet sok mindennek lehet nevezni, de politikai ítéletnek és bebörtönzésnek semmiképpen" – válaszolta az államfő.

A cseh közrádió vezetőségét percekkel az adás után és később is tiltakozó telefonok és elektronikus levelek tucatjai árasztották el. Jirí Hosna, a CrO szóvivője emiatt vasárnap többször is beolvasta azt a közleményt, amelyben a vezérigazgató úgy vélekedett, hogy ők nem követtek el etikai vagy más vétséget, hiszen a beszélgetés élő adásban ment.

Ráadásul Jan Pokorny, az egyik legismertebb cseh rádiós a műsorban felhívta az elnök figyelmét a trágár kifejezéseire, mire ő rávágta: „A durva szavakat Karel Schwarzenberg volt külügyminisztertől, jelenlegi ellenzéki pártelnöktől tanultam, aki minden második mondatában nyilvánosan valakit lemarház és egyre gyakrabban ismétli, hogy szar az egész" – érvelt a cseh elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.