Elnök kerestetik

Valóságos politikai totó kezdődött Németországban a következő államfő személyéről. Christian Wulff utódjára nem kisebb feladat vár, mint visszaadni az államfői poszt korábbi méltóságát: elődje, Horst Köhler 2010 nyarán egyik pillanatról a másikra mondott le, Wulff távozását azonban már két hónapja követelte az ellenzék, és az utóbbi időben már saját, kereszténydemokrata párttársai is. Egyikük sem tekinthető különösebben nagy formátumú elnöknek – egyébként mindketten Angela Merkel kancellár választottjai voltak.

A kancellár most nem véletlenül emlegette, hogy igyekszik az ellenzékkel közös jelöltet állítani. (A Baloldalt ebből nagyvonalúan kihagyta, akik egyébként amellett érvelnek, hogy a jobbára ceremoniális szerepkörrel bíró, ám egyfajta erkölcsi mércének tekintett államfőt ne a Szövetségi Gyűlés, hanem a nép közvetlenül válassza.)

Az utódjelöltek listáját Thomas de Maiziere védelmi miniszter vezeti, aki bár a CDU tagja, általános tiszteletnek örvend az ellenzék köreiben is. A másik oldalon ugyanez vonatkozik Frank-Walter Steinmeierre, az SPD frakcióvezetőjére, korábbi külügyminiszterre. Ehhez azonban Steinmeiernek fel kéne adnia az ambícióit, hogy 2013-ben kancellárjelölt lehessen. Szóba került Ursula von der Leyen CDU-s miniszter neve is: a hétgyermekes orvosnő már 2010-ben is szívesen indult volna, de Merkel ebben megakadályozta. Von der Leyen lehetne Németország első női elnöke.

Norbert Lammert, a Bundestag népszerű, kitűnő retorikai képességgel bíró elnöke már jelezte, hogy őt egyelőre nem érdekli az államfői poszt. Más kérdés, hogy Merkel nem is jelölné, mert az euroválság kezelésekor magát a kancellárt is kritizálta.

Jó esélye van a 2010-es elnökválasztáson alulmaradt Joachim Gauck neves teológusnak és polgárjogi harcosnak – ha nem tekintené a jelölést presztízsveszteségnek Angela Merkel, és ha a német politika felkészült egy valóban szókimondó államfőre.

Végül ismét emlegetik Klaus Töpfer egykori CDU-s környezetvédelmi minisztert, aki szintén általános tiszteletnek örvend, ám a szocdemek politikai okokból nem szívesen támogatnák: Töpfer akár egy kereszténydemokrata-zöld koalíció előfutára lehet.

A döntésre március 18-ig várni kell – addig Horst Seehofer bajor miniszterelnök látja el az elnöki feladatokat.

De Burkina Fasóba ő sem utazik el: az afrikai ország a lemondás nagy vesztese. Két éve Köhlert várták hivatalos látogatásra, most Wulffot. Ezt hívják rossz időzítésnek.

Jó esélye van Joachim Gauck neves teológusnak, ha a jelölést nem tekintené presztizsveszteségnek Angela Merkel
A demonstrator wearing a mask depicting German Chancellor Angela Merkel holds a poster demanding German politician Joachim Gauk as president outside the presidential residence Bellevue Palace in Berlin, February 17, 2012. German President Christian Wulff resigned on Friday after state prosecutors asked parliament on Thursday to remove his legal immunity over accusations that he accepted favours. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.