Kiszabadultak a lengyel bányászok

Élve és lényegében sértetlenül sikerült felhozni a mélyből szerda reggelre azt a 19 vájárt, akik előző éjjel földrengés miatt a mélyben rekedtek egy rézbányában.

Élve és lényegében sértetlenül sikerült felhozni a mélyből szerda reggelre azt a 19 lengyel vájárt, akik éjjel földrengés miatt 600 méteres mélységben rekedtek az alsó-sziléziai Polkowice egyik rézbányájában.

A bányamentők többórás munkával alagutat vájtak egy hatalmas sziklán keresztül, hogy elérjék az embereket. Két bányász könnyebben megsérült, a többiek azonnal hazatérhettek. Állapotuk olyannyira kielégítő, hogy csütörtökön ismét jelentkezhetnek munkára.

A bányászok hozzátartozói ujjongásban törtek ki, amikor a bányát üzemeltető cég képviselője bejelentette, hogy mind a 19 bányász él és egy szűk, vágott résen keresztül kijutott az elzáródott vágatból.

Herbert Wirth hangsúlyozta: cégük történetében még sohasem fordult elő, hogy nem volt semmilyen összeköttetés a felszínen lévők és a bajba jutott bányászok között.

A mélyben dolgozókkal kedden egy kisebbfajta földrengés után szűnt meg a kapcsolat, mert az aknában futó távközlési vonalak súlyosan megsérültek, a lezúduló sziklák pedig megakadályozták a kijutásukat.

A rézbánya Sziléziában, a lengyel-német határ közelében fekszik, 1974 óta üzemel. Hét évvel ezelőtt ugyanezen bányavidék egyik szénbányájában sújtólégrobbanás következtében 23 bányász meghalt.

A legtöbben sértetlenül megúszták a földrengést
Polkowice, 2013. március 20. Egy kiszabadult bányász megöleli hozzátartozóját a Rudna rézbányában, az alsó-sziléziai Polkowicében 2013. március 20-án. Egy, a Richter-skála szerinti 4.7-es erősségű földrengés miatt 19 lengyel vájár rekedt 600 méteres mélységben március 19-én éjjel, akiket reggelre élve és csaknem sértetlenül sikerült felhozni a mélyből. A falon olvasható felirat jelentése: "Isten áldjon!" (MTI/EPA/Maciej Kulczynski)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.