Elmennek a tárgyalásra a bizalmas vatikáni iratok közlésével vádolt újságírók

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is szót emelt a vatikáni bíróság elé idézett Emiliano Fittipaldi és Gianluigi Nuzzi olasz újságírók érdekében, akik hétfőn bejelentették, jelen lesznek az ellenük indított, kedden kezdődő vatikáni per első tárgyalásán.
Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője arra szólította fel a Vatikánt, azonnal vonja vissza a két olasz újságíróval szembeni vádakat. Mijatovic közleményben hangsúlyozta, hogy az újságírók szabadon közölhetnek közérdekű információkat és szakmai kötelességük saját forrásaik védelme.

Emiliano Fittipaldi és Gianluigi Nuzzi bejelentették, hogy részt vesznek a bizalmas vatikáni dokumentumok eltulajdonítása és nyilvánosságra hozatala miatt ellenük indított per első tárgyalásán.

Fittipaldi hangsúlyozta, hogy a Vatikán a sajtószabadságot állítja bíróság elé. A vatikáni büntetőtörvénykönyv értelmében négytől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetik az olasz újságírókat. Most először fordul elő, hogy a pápai állam ügyészsége újságírók ellen emelt vádat. A 2012-es Vatileaks-botrányban is érintett Gianluigi Nuzzi "Via Crucis" (A keresztút) és Emiliano Fittipaldi "Avarizia" (Kapzsiság) című könyvében Vatikánváros pénzügyi kimutatásai, számlái szerepelnek. A két újságíró több száz bizalmas dokumentumhoz jutott hozzá, amelynek nagy részét még nem is közölték.

A vatikáni dokumentumokat a vád szerint Lucio Ángel Vallejo Balda spanyol prelátus, a vatikáni gazdasági ügyek prefektúrájának titkára juttatta ki a Vatikánból. Vallejo Baldát a vatikáni csendőrség október végén vette őrizetbe és azóta a vatikáni bíróság fogdájában őrzik. Vallejo Balda vatikáni állampolgár, ezért az ő esetében fennáll a "hazaárulás" bűncselekménye is.

Lopással és bűnszövetkezéssel vádolják a világi Francesca Immacolata Chaouqui olasz állampolgárt, aki ez idáig szabadlábon védekezett. A PR-szakértőként és lobbistaként ismert, egyiptomi apától született nő 2013-2014 között a Vatikán gazdasági-adminisztratív működését átszervező bizottsága (COSEA) tagjaként dolgozott a Vatikánban. A Cosea tagja volt Vallejo Balda, valamint munkatársa, Nicola Maio is, aki szintén a vádlottak között szerepel.

A vatikáni ügyészség szerint Vallejo Balda és Chaouqui nyolcvanhét titkos vatikáni jelszót is átadott a két olasz újságírónak a Cosea internetes adatbankjába való belépéshez.

Francesca Immacolata Chaouqui közölte, "oroszlánként" fog harcolni igazáért a vatikáni bíróságon. Hozzátette: semmilyen bizonyíték nincsen ellene, mivel soha egyetlen dokumentumot nem lopott el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.