Ellopott gyerekek a Pinochet-rezsim alatt

A chilei bíróság megtiltotta annak a katolikus papnak, hogy elhagyja az országot, aki állítólag egyedülálló anyákat kényszerített arra, hogy adják örökbe gyermekeiket. A BBC szerint a 77 éves pap állítólag annak a papokból és orvosokból álló hálózatnak volt a tagja, akik abban segítették a házaspárokat, hogy gyermekhez jussanak a 70-es és 80-as években, a Pinochet-rezsim alatt Chilében.

Tették ezt azért, hogy elkerüljék azt a szégyent, ami szerintük egy egyedülálló anyát ér. Ha a nők ragaszkodtak gyermekükhöz, azt mondták, hogy a gyermek a születés után meghalt.

Miután a pap ellen felterjesztették a vádakat, a klérus felfüggesztette, és belső eljárást indított ellene. Ezen a héten kiderült, hogy az atya két „nem szabályos örökbefogadás" során működött közre. Mindkét esetben az anyákat elaltatták a szülés közben, később pedig azt mondták, hogy gyermekük meghalt. Valójában azonban a gyermekeket más családoknak adták – állítják vizsgálatok.

Az egyház azt mondta, hogy az érintett pap tudta, hogy a csecsemők élnek, de ennek ellenére temetést rendezett a számukra.

Az egyház nyilatkozata szerint a pap bocsánatot kér majd áldozataitól és Madridba megy, hogy pszichológiai és lelki gyakorlatokat végezzen.

A bíró rendelete alapján a klérus legalább két hónapig még Chilében marad, míg a rendőrségi vizsgálat tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.