Elkobozzák a bűnözésből származó vagyonokat Romániában

Állami ügynökség alakul Romániában a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére illetve értékesítésére, miután Klaus Iohannis államfő kihirdette az erről szóló törvényt.

A román lapok szombaton részletesen tárgyalták az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökséget, amellyel a bűncselekményekből származó vagyonok elkobzásának hatékonyságát akarják növelni.

Az ügynökséget egy az igazságügyi miniszter által négy évre kinevezett független bíró, vagy ügyész vezeti. A jogerősen elkobzott ingatlanokat az ügynökség, a megyei önkormányzatok kérésre ingyenesen a közigazgatási intézményeknek adományozhatja társadalmi célú felhasználásra, vagy térítésmentesen alapítványok, egyesületek használatába adhatja. Ennek gyakorlati oldalát a kormánynak kell fél éven belül pontosítania.

Ami a jogerősen elkobzott pénzt, vagy az értékesített vagyontárgyakból származó összegeket illeti, ezeket az ügynökség - a törvényben pontosan megszabott arányban - szétosztja az oktatási minisztérium, az egészségügyi tárca, a belügyminisztérium, az ügyészség, az igazságügyi minisztérium, és a civil szféra között.

Laura Codruta Kovesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentő hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tőlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. A DNA éves értekezletén rámutatott: ha be is tudnák hajtani az elítéltektől a korrupciós ügyekben jogerősen elkobzott több mint 300 millió eurót, abból fedezni lehetne a romániai orvosok egyéves fizetését.

Eddig a bűnüldöző szervek saját hatáskörben, célirányos költségvetési fedezet nélkül gondoskodtak a bűncselekmények elkövetéséhez használt, lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak tárolásáról. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani Romániában, de ez is jelentős előrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.