A tavalyi tragédia árnyékában elkezdődött a mekkai zarándoklat

Az egész világról mintegy másfél millió muszlim indult ma útnak Szaúd-Arábiába, hogy teljesítse az iszlám egyik pillérének számító háddzsot, azaz a kötelező mekkai zarándoklatot. A tavalyi tömegkatasztrófára való tekintettel idén szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a helyi hatóságok.

A világ legnagyobb vallási összejövetelének számító mekkai zarándoklatra idén 14 millió külföldi, és mintegy százezer belföldi zarándokot várnak Szaúd-Arábiába.

Az előzetes rituálék már a héten megkezdődtek a mekkai nagymecsetben, de a zarándokok csak szombaton indulnak útnak busszal, vonattal, illetve a 40 fokos hőség ellenére gyalogosan a szent várostól 5 kilométerre fekvő Mina völgybe, ami a zarándoklat első állomása, egyúttal a szállású szolgáló sátrak felállításának hagyományos helye is. A hivatalos szertatások hétfőn kezdődnek.

Idén, harminc év óta először, több tízezer iráni hívő nem vesz részt a zarándoklaton, mivel kormányuk és a szaúdi szervezők nem tudják biztosítani biztonságukat. Mint emlékezetes, 2015-ben a háddzs történelmének legsúlyosabb tömegkatasztrófája alakult ki a Mina völgyben, a Sátán megkövezésének nevezett utolsó szertartáson a Jamarat hídon.

Fotó: Ahmed Jadallah / Reuters

Egyes becslések szerint 2300 ember vesztette életét, amikor –még mindig tisztázatlan okokból – tömegpánik alakult ki és az emberek összetaposták egymást. Az áldozatok között több száz iráni volt.

Szaúd-Arábia hivatalosan 700 halálesetet ismert el, az okok kiderítése érdekében indított vizsgálat eredményeit pedig nem hozták nyilvánosságra, ami súlyos diplomáciai konfliktust okozott az iszlám országok között. Irán felvetette, hogy a háddzs szervezésének jogát el kell venni a királyságtól. Az szervező szerepére Törökország is bejelentkezett.

Idén a szaúdi hatóságok még szigorúbb biztonsági intézkedésekkel reagáltak a tavaly történtekre. Az öt napos esemény lebonyolításában hatvanezer embert vesz részt, a zarándokok elektronikus azonosító karkötőket kapnak – írja a BBC. Százötvennyolc orvosi rendelőt állítottak fel a különböző helyszínek közelében, 25 kórház és 5 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre. Emellett számos mentőhelikopter, 100 mentőautó, 51 rohamkocsi és 17 ezer főnyi mentőalakulat áll készenlétben.

A háddzs az iszlám öt alappillére közül az egyik. A mekkai zarándoklat minden hívő számára kötelezően teljesítendő életében legalább egyszer, éppen ezért minden olyan intézkedés, amely ennek teljesítését akadályozza (például az országonkénti kvóták bevezetése), súlyos konfliktusok forrása az iszlám államok között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.