Elhunyt Prandler Árpád

Életének 84. évében elhunyt Prandler Árpád, az állam és jogtudomány kandidátusa, az ELTE címzetes egyetemi tanára, nyugalmazott nagykövet, a volt Jugoszlávia Büntető Törvényszék ad litem bírája, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke.

Prandler Árpád az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán 1952-ben, míg a Bölcsészettudományi Karán 1957-ben diplomázott. A diploma megszerzése után az ELTE Jogtudományi Karán oktatott egyetemi tanársegédként, 1958-ig egyetemi adjunktusként.

Prandler Árpád
Elhunyt Prandler Árpád

1959 és 1962 között a Nemzetközi Diákszövetség (International Students Association) magyar képviselője Prágában. Majd a Külügyminisztérium munkatársa – kisebb megszakításokkal – 2005-ig. 1963 és 1968 között a magyar ENSZ-képviselet tanácsosa New Yorkban, 1968 és 1974 között a Magyar Jogász Szövetség főtitkára. Közben 1970-től az ELTE Jogtudományi Karán docens, 1983-ban címzetes egyetemi tanár. 1985-ig oktatott itt. Az állam- és jogtudományok kandidátusa fokozatot 1972-ben nyerte el.

1974 és 1983 között a Külügyminisztérium nemzetközi jogi osztályának vezetője. 1974 és 1982 között az ENSZ keretében megvalósuló és kodifikációs célból összehívott, ún. harmadik tengerjogi világkonferencia magyar delegációjának vezetői feladatait látta el. 1976-tól 2006-ig különleges megbízatású nagykövet a Külügyminisztérium alkalmazásában.

1983 és 1990 között az ENSZ Leszerelési Főigazgatóságának (Under-Secretary-General for Disarmament Affairs at the UN) helyettes vezetője New Yorkban. 1990-ben az ún. Atomsorompó-szerződés negyedik felülvizsgálati konferenciájának főtitkára. 1990-től újra a Külügyminisztérium munkatársa, majd 1996-ban annak közigazgatási főtanácsadója lett.

1991 és 2006 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve jogutód intézményén (Budapesti Corvinus Egyetem) oktatott. 1993 és 2006 között a Duna Bizottság helyettes magyar képviselője. Munkájáért 1999-ben Vásárhelyi Pál-díjat kapott.

1995 és 2002 között részt vett a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának megszövegezésében, és az azt elfogadó és aláíró 1998-as diplomáciai konferencián, Rómában. 1997 és 2000 között a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályának főosztályvezető-helyettese, 2000 és 2002 között pedig ismételten annak főosztályvezetője. A Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének tagja.

2000 óta tagja a Magyar ENSZ Társaság kormányzó tanácsának, 2000 óta pedig alelnöke. 2005-ben az ENSZ Közgyűlése a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott, Hágában működő Nemzetközi Törvényszék ad litem bírójává választotta, ahol az ún. Prlić és mások ügyben, a III. számú kamarában tevékenykedett 2006 és 2013 között.

Temetéséről később intézkednek – jelentette be a Magyar ENSZ Társaság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.